Ülés nélkül maradt Daniel Ricciardo 2023-ra, olyan sok lehetősége pedig nincs.

Hivatalossá vált, ami egy ideje már lógott a levegőben, mégpedig az, hogy

Daniel Ricciardo az idény végén elhagyja a McLarent.

A wokingiak hivatalos Twitter-oldalának közleménye szerint közös megegyezéssel bontották fel az ausztrál eredetileg 2023 végéig szóló szerződését. Nem biztos, hogy ez a teljes igazság, mert elég sok jel utalt arra, hogy inkább a csapat szerette volna kiebrudálni az elmúlt években magához képest egyértelműen alulteljesítő pilótát, aki egyébként idő előtti távozásával piszkosul jól járhatott.

Az ausztrál ülését szinte biztosan az Alpine saját nevelésű pilótája, a jelenlegi tartalék- és tesztpilótája, az F3-as és F2-es bajnok Oscar Piastri kapja meg – ő az, akit a francia istálló bejelentett az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso utódjaként, amit aztán ő azonnal vissza is utasított (mert gyanús, hogy addigra már előszerződést kötött a McLarennel).

Ricciardo tehát jelenleg csapat nélkül van 2023-ra, de szeretne az F1-ben maradni, sok lehetősége viszont nincs, ugyanakkor még az is lehet, hogy azzal jár a legjobban, ha kihagy egy évet:

Még az is lehet, hogy a Mercedesnél köt ki Ricciardo

Érdekes fordulatot vehet Daniel Ricciardo pályafutása.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Schumacher szerint Ricciardónak befellegzett az F1-ben

Könnyen előfordulhat, hogy Daniel Ricciardo jövőre már nem lesz az F1-mezőny tagja.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés