A BMW-nél az utóbbi időben a 4-es sorozat utódját előrevetítő tanulmányautó okozta a legnagyobb meglepetést a hatalmas hűtőmaszkjával. Egyre inkább úgy tűnik, hogy gyártásba kerül a rajongókat megosztó megoldás.

2019-ben a frankfurti autószalonon azzal sokkolt mindenkit a BMW, hogy a 4-es sorozat utódját előrevetítő tanulmányautóra óriási hűtőmaszkot szabott.

A koncepcióautók persze mindig elrugaszkodnak a valóságtól, ezért nem lehetett tudni, hogy gyártásba kerül-e a megszokottnál jóval nagyobb maszk. Ha a rajongókon múlna, akkor kihagynák, de a BMW-nél szeretnek időnként merész lépést tenni, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a 4-es sorozattal is ez a tervük.

Most kikerült két kémfotó, amit egy véglegesnek tűnő autóról készítettek. A karosszériát ugyan letakarták, de a lényeg a felhajtott lepel alatt jól látszik,

a BMW-re jellemző formájú fényszórók között ott a hatalmas hűtőmaszk, ami jellemző részlete lehet az új kupénak.

Készült egy fotó a hátsó részéről is, de az jóval hagyományosabb formát öltött.

A 4-es sorozat bemutatója már nem lehet messze, és a hírek szerint az újdonság csúcsmodellje kezdetben az M440i lesz, 374 lóerős turbós hathengeres benzinmotorral, és az M440d is elérhető lesz, 340 lóerős hathengeres dízellel. Később érkezik az új M4, szinte biztosan 500 lóerő feletti teljesítménnyel, és a 4-es sorozat tagja lesz a tisztán elektromos hajtású i4 is.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni