Félelmetes, ahogy a Model Y mindent legázolva süvít végig Kínában a kétsávos úton, két ember meghal, és ráadásul mindez megvan videón.

Számtalan megosztást kapott a Twitteren egy biztonsági kamerák felvételeiből összefűzött kínai videó, amelyben egy Tesla Model Y először lehúzódik az út szélére, majd valami történik, a kocsi elindul, gyorsít, kisebb járműveket gázol le, végül becsapódik egy út menti épületbe. Csak az indítsa el, aki felkészült a két halálos áldozatot követelő és további három ember sérülését okozó balesetsorozat látványára:

Mindez november ötödikén történt, és egyelőre senki se tudja biztosan, miért vagy hogyan. A helyi rendőrség a Reuters értesülése szerint egyelőre annyit közölt, hogy egy 55 éves sofőr ült a kormány mögött, akinek „gondjai akadtak a fékpedállal”, amikor az útról lehúzódva meg akart állni az üzlete előtt. Ezután indult az érthetetlen ámokfutás.

A Tesla ehhez jelenleg annyit tud hozzátenni, hogy a rendelkezésükre álló adatok szerint a fékpedált a sofőr nem próbálta lenyomni a sorozatos gázolások, ütközések közben. A kínai rendőrség most független szakértőt keres az eset körülményeinek feltárásához, a nyomozást pedig a Tesla is igyekszik segíteni, hiszen érthető okokból ők is tudni szeretnék, pontosan hogyan történhetett meg ez a tragédia.

Megbízható elméleteket gyártani csupán a neten keringő videó alapján felelősséggel természetesen nem lehet az ügyről, de ha mindenképp tippelni kellene, mi inkább valamilyen, a pedálok fizikai megakadását okozó problémát és a vezető pánikba esését, cselekvésképtelenségét tartjuk valószínűnek, mint valamiféle önvezető szoftveres gépi ámokfutást.

Ez is érdekelhet:

Amikor a feldúlt román sofőr és az önvezető autó találkozik a forgalomban

Ez akár egy vicc kezdete is lehetne, azonban könnyen lehet, hogy Romániában hamarosan a valósággá válik: a közlekedési balesetek Mekkájában ugyanis először tesztelnének élesben önvezető autókat a kontinensen.

Hát ez nem jött be: még mindig nem vezeti el helyettünk magát az autó

Elon Musk 2018-ra jósolta az önvezető autók érkeztét. A GM, a Honda, a Toyota 2020-ra. És hát izé, most már 2022 van és mégsem haltak ki a taxisofőrök. De miért nem?

A San Franciscó-i rendőrség megállított egy autót, amiben nem ült senki

Egy San Franciscó-i járókelő felvette, ahogy a rendőrök tanácstalanul telefonálgatnak, miután megállították a teljesen üres robotaxit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés