Még mindig várnunk kell arra, hogy sorozatgyártásba kerüljön a Tesla elektromos pick-upja, de egy újonnan kikerült képen láthatjuk, hogyan néz ki a Cybertruck végleges változata, ami egy kicsit eltér a koncepciótól.

Az évek telnek, de még ma is futurisztikus hatást kelt a Tesla elektromos pick-upja, amit 2019-ben mutatott be Elon Musk autómárkája. Az eredeti tervek szerint a Cybertruck gyártásának már el kellett volna kezdődnie, de nemrég kiderült, hogy nem is az idén, hanem a legkorábban csak a jövő év elején várható a szériagyártás kezdete.

A Cybertruck első képei, ahogyan 2019-ben bemutatkozott
Nagy kérdés volt, hogy Elon Musk gyártásba tudja-e adni a futurisztikus koncepcióját ebben a formában, és most, hogy közelebb kerültünk hozzá, kiderült, hogy nem minden részletében.

Mint az összes autógyártónál lenni szokott, az elsőként bemutatott prototípus csak egy koncepció volt, amire rendes tükrök és kilincsek kerülnek a gyártás kezdetére.

A Cybertruck 2022-ben, ahogyan gyártható is lenne
A most kikerült egyetlen képen vélhetően egy gyártásba szánt Cybertruck látható, ami több ponton is eltér a 2019-ben bemutatott koncepciótól.

A legfeltűnőbb a hagyományos visszapillantó tükrök megjelenése, amit ugyan helyettesíthettek volna kamerával, mint az Audi vagy a Honda tette, de az Egyesült Államokban egyelőre még mindig kötelező a tükörlapos visszapillantó.

A karosszériába süllyesztett kilincsek viszont teljesen eltűntek, valószínűleg az ablakkeretekbe rejtett megoldás váltja őket, mint amt a Ford is használ a Mustang Mach-E-n.

Szembeötlő még a hatalmas ablaktörlő lapát, amit a szélvédőoszlophoz simítottak, Elon Musk korábban azt mondta, hogy ennek a megvalósítása okozta az egyik legnagyobb fejtörést.

A kerekek is hagyományosabbak lettek, szinte bármelyik autóról származhatnának, ennek ellenére a rozsdamentes acéllemezből épült Cybertruck még ma is olyan futurisztikus látványt nyújt, mint a bemutatása idején. Csak győzzük kivárni a legkorábban 2023-ban érkező modellt, aminek addigra már a Ford és a Chevrolet elektromos pick-upja is riválisa lesz.

Ez is érdekelhet:

A Ford az elektromos pick-upjával készül letarolni az amerikai piacot

A Tesla Cybertruck még sehol, de az F-150 Lightning mindjárt gyártásba kerül.

A Chevrolet is megelőzheti a Teslát az elektromos pick-uppal

A Cybertruck előtt léphet piacra az elektromos Silverado.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
31% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés