Elon Musk megerősítette, hogy két további modellen dolgoznak, és ezek egyikéről már egy sejtelmes képet is mutattak.

Elon Musk a minap hivatalosan is elismerte, hogy nem egy, hanem két új modellen dolgoznak, mármint a régóta ígérgetett Roadster és Cybertruck mellett. A részvényesek éves közgyűlésén jelentette ki a Tesla vezére, hogy ez a két modell a dizájnját és a gyártástechnológiáját tekintve messze a riválisok előtt jár majd.

Előzetesként az egyik modellnek megmutatták a sziluettjét, és ezek alapján jó okunk van azt gondolni, hogy a Tesla régóta szóban forgó új belépőmodellje lesz, amit a hírekben Model 2 néven emlegetnek. Ezzel a névvel illene is Elon Musk logikájába, ami szerint

a Model S, Model 3, Model X és Model Y kínálata a Model 2-vel kiegészítve „2 S3XY”, azaz túl szexi lesz.

Sajnos ezen kívül még semmit sem lehet tudni az újdonságokról, ezért csak sejthetjük, hogy a Model 2 egy kompakt méretű ötajtós ferdehátú lesz, amivel a Volkswagen ID.3 és az MG 4 riválisa válhat belőle. Persze sokan annak is örülnének, ha a Tesla végre gyártásba adná a Cybertruckot, állítólag 2023 végén erre is sor kerül. Meglátjuk.

Ez is érdekelhet:

Feláras opció lett az űrhajókormány a Teslákban

Most már csak akkor lesz kerek helyett fura kormány a Teslában, ha fizetsz érte.

Budapesten már car sharinggel is bérelhetsz Teslát

Sosem volt ilyen egyszerű Teslához jutni, de van egy pár feltétel.

Ha Elon Musk a Szovjetunióban találta volna fel a Teslát

Haláli képeket dobott ki a mesterséges intelligencia.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés