A formájukkal is erőt sugárzó sportautók mellett az autótörténelem során készült jó pár olyan típus, ami sokkal izmosabb, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Az első listánk után mutatunk még tízet a legérdekesebb sleeper modellek közül.

Az előző cikkünk nyomán sokan osztottátok meg velünk a kedvenc sleeper autótokat, és nekünk is voltak még ötleteink, ezért íme, egy újabb tízes lista olyan modellekről, amelyek jóval többre képesek, mint a külsőjük alapján sejtenék.

Audi V8

A nyolcvanas évek második felére az Audi már letette a névjegyét a sportosan vezethető quattro modellekkel, de még hiányzott a kínálatából egy felsőkategóriás típus, ezt pótolta az 1988-ban bemutatott Typ 4C, az első nyolchengeres Audi, amit egyszerűen Audi V8-ra kereszteltek. A stílusa az Audi 100-asét követte, de ahhoz képest eleinte 3,6 literes, 250 lóerős, később 4,2 literes, 280 lóerős V8-as motorral szerelték, ráadásul

az első Audi volt, ahol a quattro hajtás mellé automata váltót is lehetett kérni.

Ez a típus tette le az alapokat a sikeres A8-hoz, érdekességként a versenyváltozatával 1990-ben és ’91-ben is bajnoki címet szereztek a DTM-ben.

BMW M240i Coupé

Az 1-es sorozatból fejlődött ki a 2-es Coupé, amiből igazi M-es változat is készült, eleinte 370, majd 410 lóerővel, a teljesítményét az M2 CS esetén egészen 450 lóerőre növeltek. A kínálat titkos tippje mégsem ez, hanem a szerényebb M240i xDrive, amit szintén a kompakt méretéhez képest nagynak számító háromliteres, soros hathengeres turbómotorral szereltek.

340 lóerő is bőven elég egy ekkora autóhoz, aminek tökéletes a súlyelosztása, és alapból hátsókerék-hajtású,

az opcióként rendelhető összkerékhajtással pedig 4,4 másodperc alatt van százon. A nemrég bemutatott utódja 374 lóerős, de extravagánsabb formájával ezt már nem is titkolja.

Lotus Omega

A kiszélesített sárvédőkről és a méretes hátsó szárnyáról sejteni lehet, hogy ez nem akármilyen Omega, de a Lotus által 1990-től épített változat annál is izmosabb, mint amilyennek látszik. A 3,6 literesre növelt V6-os motorja két turbóval 382 lóerőt adott le, és a korabeli Corvette-ből származó kézi váltón keresztül hajtotta a hátsó kerekeket, a szintszabályzós futóművét a Senator adta kölcsön.

5,4 másodperc alatt gyorsult százra, és mivel nem korlátozták a végsebességét, ezért akár 285 km/órával száguldhatott.

A Lotus által gyártott Omegából 1992-ig csak 630 balkormányos példány készült, ezért őrülten ritka és méregdrága.

Opel Omega V8

Az Omegánál eredetileg a 3 literes, később 3,2-es V6-os motor jelentette a csúcsot 218 lóerővel, de az Opel a féktelen kilencvenes évek végén

azon dolgozott, hogy az autót a Corvette-ből származó 5,7 literes V8-as motorral szerelje fel.

2000-ben a genfi autószalonon mutatták be a prototípust, és már a sajtófotók is elkészültek hozzá, de 32 prototípus legyártása után törölték a projektet, a teszteken ugyanis az amerikai motor és a hozzá kapcsolt automataváltó sem bírta az Autobahnon padlógázon a 250 km/órás sebességet. Az Omegára épülő Holden Monaro végül piacra került ezzel a több mint 300 lóerős motorral Ausztráliában.

Opel Zafira OPC

A kilencvenes évek végén az Opel nagy dobása volt a Zafira, az Astra alapjára épülő egyterű, a kompakt méretéhez képest tágas és variálható hétüléses utastérrel. A sikere láttán sem számítottunk rá, hogy a családi egyterűből OPC változatot is készít az Opel, de 2001-ben gyártásba került az izmos Zafira.

192 lóerős turbós motorjával és 220 km/órás végsebességével az európai piac leggyorsabb kompakt egyterűjének számított,

még ha ezt első ránézésre aligha mondtad volna meg róla. 2005-ben az utódjából is elkészült az OPC változat, már 240 lóerős teljesítménnyel, és a sportos apukák titkos tippje még a Meriva OPC az 1,6 literes, 180 lóerős motorral.

Renault Safrane Biturbo

Sokáig állandó szereplője volt a nagyautók kategóriájának a Renault, ennek folytatásaként 1992-ben jelent meg a Safrane. A kínálat tetején a 167 lóerős Peugeot-Renault-Volvo-féle V6-os állt, de csak 1994-ig, amíg a Safrane Biturbo meg nem érkezett.

A 3 literes biturbó V6-os motorja 262 lóerőt adott le, és mind a négy kereket hajtotta,

de mivel akkoriban nem létezett a piacon olyan automata sebességváltó, amit ekkora teljesítményű keresztmotorhoz és összkerékhajtáshoz szerelhettek volna, ezért a Safrane Biturbo csakis manuális váltóval volt kapható. A kategóriájában ez nagy hibának számított, ezért nem csoda, hogy 1996-ig csak 806 példányt gyártottak belőle.

Saab 9-5 Aero

A Saab az elsők között vezette be a turbós motorokat a személyautók közt, ezért a kilencvenes évek végén, amikor a 9000 utódjaként bemutatkozott a 9-5, már mindenki tudta, hogy a svéd márka modelljeiben izmos turbós motorok dolgoznak. Mégsem sok minden utalt arra a csúcsmodellen, mennyire gyors tud lenni. A 9-5 Aero a 2,3 literes turbós négyhengeres motort kapta, eleinte 230, majd 260 lóerővel, a Hirsch tuninggal pedig már 310 lóerőre nőtt a teljesítménye, és hat másodperc is elég volt neki a százas sprinthez.

Sokat mond, hogy a korabeli hirdetése szerint a 9-5 Aero rugalmassága jobb volt, mint egy 911 Turbónak.

Toyota Corolla TS

A Corollával a kilencvenes évek végén ért fel a csúcsra a Toyota, amikor ’99-ben megnyerték a rali-világbajnoki címet a gyártók között. A WRC-ként legendává vált kereklámpás szériának a 110 lóerős G6 volt a legerősebb utcai változata, de az utódjából valódi sportváltozat is készült, még ha nem is nézett ki annak.

A Corolla TS ugyanis első pillantásra nem sokban különbözött az alapmodelltől,

de az orrában az 1,8 literes szívómotor dolgozott 192 lóerővel, amivel a Celicát is szerelték. Az élénk motorjával használtan is igazi titkos tipp a Corolla TS, amiből egy időben limitált példányszámban kompresszoros változat is készült 225 lóerővel.

Volga V8

A hetvenes években számtalan szerepet töltött be a gorkiji autógyár terméke a Szovjetunióban és baráti államaiban. A számunkra csak Volga néven ismert GAZ–24-nek az amerikaias formája és mérete is tekintélyt parancsoló volt, a 2,4 literes négyhengeres motorja már kevésbé. 1974-től azonban néhány példányban készült 5,5 literes V8-as motorral, 190 lóerős teljesítménnyel, csak ehhez járt a négyfokozatú kézi helyett a háromsebességes automatikus váltó, és bár a futóművét megerősítették, de a dobfékek az alapmodellből kerültek át.

A nyolchengeres Volgát elsősorban a KGB használta elfogóautóként, a Csajkákból és ZIL-ekből álló állami konvojokat kísérték vele.

Volvo S80 V8

A kilencvenes évek végén, amikor az S80 első generációja megjelent, a csúcsmodellt egy 2,9 literes, soros hathengeres motorral szerelték, ami két turbóval 272 lóerőre volt képes. Mégis jobban illik a válogatásunkba a 2006-ban bemutatott második széria, aminek csúcsán a Yamahával közösen fejlesztett 4,4 literes V8-as szívómotor állt. A Japánban gyártott erőforrás 315 lóerős, és mind a négy kereket hajtja, amivel 6,5 másodperc alatt gyorsul százra az autó, de

még meggyőzőbb volt a nyolchengeres motor csendes és kifinomult járása, amivel igazi luxusautóvá vált az S80.

A V8-as csak az első négy évben készült, de egy időben a nagyobb XC90-be is szerelték.

Ne hagyd ki az első részt sem:

Tíz autó, ami jóval erősebb, mint amilyennek tűnik

Mutatjuk a kedvenc sleeper modelljeinket.

Ez is érdekelhet:

Hét neves márka, amit beolvasztottak az autógyártók

A listánk néhány tagja jobb sorsot érdemelt volna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

További cikkeink a témában