Toto Wolff nyers stílusban kritizálta a szexista, rasszista, homofób és kárörvendő szurkolókat. Teljesen jogosan tette mindezt.

Az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéje nem volt mentes a szurkolói inzultusoktól, a helyszínre látogatók közül többen is szexuális zaklatásra, illetve rasszista és homofób megjegyzésekre panaszkodtak. A pénteki időmérő edzésen pedig a tévéközvetítésen keresztül is lehetett hallani, ahogy néhányan üdvrivalgásban törtek ki Lewis Hamilton Q3-as baleseténél – ez pont egy szurkolói felvétel, de a lényegen nem változtat:

A Forma–1 közleményben reagált a történtekre elítélve ezeket „elfogadhatatlan” szurkolói megnyilvánulásokat, egyúttal jelezte, hogy komolyan veszik a dolgot, és vizsgálatot indítanak az ügyben. Természetesen a sportág mellett többen is felszólaltak a rajongói atrocitások és a helytelen viselkedés ellen, például a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is:

„Ha közéjük tartozol, húzz a faszba és maradj távol az F1-től. Nem akarunk itt látni téged. Egyszerűen agyatlanok vagytok. Nincs más magyarázatom arra, ha szexista, homofób vagy rasszista vagy, és bármilyen módon bántalmazod a másikat. Erre az elfogyasztott alkoholmennyiség sem lehet mentség.”

Ugyanakkor Wolff azt is hangsúlyozta, hogy elszigetelt esetekről van szó, és bár mindig lesznek problémás rajongók, de nem szabad általánosítani, mert a szurkolók 99,9%-a nem ilyen.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Bocsánatot kért Putyin méltatásáért Ecclestone

Bernie Ecclestone igyekezett tisztázni megosztó megnyilvánulását.

„Itt az ideje, hogy Lewis Hamilton visszavonuljon”

Sir Jackie Stewart szerint Lewis Hamilton a kínlódás helyett válassza inkább a divatszakmát.

Verstappen a futamot már nem tudta megnyerni az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén

A pénteki időmérő edzés és a szombati kvalifikációs sprint után a vasárnapi futamgyőzelem nem jött össze Max Verstappennek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés