Nem újdonság a Supra versenyautó-változata, de a GT4-ből most egy limitált szériát készítettek, hogy megünnepeljék a típus sikerét. Meglepnénk vele magunkat!

A BMW-vel közösen fejlesztett és gyártott új Supra nemcsak az utakon, hanem a versenypályákon is hódít, eddig már ötven példányt adtak el a GT4-ből. A Toyotánál ezért most készítettek egy jubileumi limitált szériát, ami – ha lehet – még dögösebb lett.

A Supra GT4-et magántulajdonú versenycsapatok vásárolhatják, és a különkiadásnál a felszereltségét is bővítették.

Széria lett az utasülés, aminek az élményköröknél lehet hasznát venni, illetve a tolatókamera, ami a bokszba beálláskor jelent nagy segítséget.
A versenyautó motorja ugyanaz a háromliteres, biturbó soros hathengeres, mint az utcai csúcsmodellnek,

az eredetileg 340 lóerős teljesítményét pedig a különféle versenysorozatokban meghatározott szabályokhoz lehet igazítani.

Azt már eddig is tudtuk, hogy az autóversenyzés drága hobbi, és a Supra GT4 sem jelent kivételt ez alól. Csak a versenyautó 175 ezer dollárba kerül, ami az utcai modell több mint kétszeresét, csaknem 60 millió forintot jelenti, és akkor még egy métert sem mentünk vele.

Ez is érdekelhet:

11 ezer lóerős, Supra-formájú rakétát épített a Toyota

4 másodperc alatt gyorsul… 530 km/órára!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
28% Igen, de csalódás volt.
21% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés