Bátran hirdeti a külsejével, hogy különleges. Hogy jó-ez a bátorság, az nem egyértelmű, de hogy jogos, az biztos.
Gyakorlatilag a Toyota Priusnak köszönhetjük a használható hibrid autók megjelenését, azóta a Toyota annyira ráállt a hibrid vonalra, hogy nem győzi szidni a dízeleket, amelyeket nem olyan régen még maga is gyártott és forgalmazott. Ez alapján feltételezhetjük, hogy az aktuális Priusszal és annak plug-in hibrid változatával nagyjából a jelenleg elérhető hibridtechnika csúcsát kapjuk.
Ezt már ránézésre is igyekszik tudatosítani a kocsi: míg Yaristól a Camryig a hibrid Toyoták kívülről gyakorlatilag ugyanolyanok, mint a benzinesek, a Priusről messziről látszik, hogy más. Az első fényszórók jelentős jóindulattal a csodás Alfa Romeo SZ-ére és RZ-ére emlékeztetnek, belőlük indul meredeken felfelé az övvonal, ami miatt fenéktájt akkora felület alakult ki, amit semmilyen trükkel, lemezhajlítgatással és külön búra alá szerkesztett irányjelzőkkel sem sikerült megtörni, borzasztó picinek látszanak a hátsó kerekei. A durván lejtő tető sem alakította kupésra a formát, igazán áramvonalasnak sem látszik, pedig az, 0,25 a légellenállási alaktényezője. A Prius külsejére talán az érdekes a megfelelő kifejezés, aztán töltse fel mindenki tartalommal ízlése szerint.
Beülve tűnik fel, hogy a lejtő tetővonal nem vesz el a fejtérből, mivel az első ülések fölött a szokásosnál több a hely, ezért a hátsó utasok feje fölött is marad még elég. De sok más jobban feltűnik: például hogy a konnektoros Prius csak négyüléses. Drága limuzinoknál ez nem ritka – melyik vezérigazgató-oligarcha-uralkodó szereti, ha nem utazhat kényelmesen, mert valaki kényszerből oldalról nyomorgatja –, a Prius viszont inkább a hagyományos felhasználású családi vagy céges kocsik alternatívája lehet(ne), azoknál pedig néha kellhet az ötödik ülés. A helyén pakolóhelyet és kartámaszt találunk, ám olyan alacsonyan, hogy a könyökünket csak akkor tudjuk kényelmesen ráhelyezni, ha a karunk vállból lecsatolható. A csomagtér pedig sajnos nagyon alacsony: mondhatnánk, hogy jó, mert nem kell mélyre nyúlni, de nem ez fog eszünkbe jutni, amikor még egy kisebb bőröndöt sem tudunk állítva beletenni.
A műszerfal… hát, az is érdekes. Azt hittem, a vezető előtti térből középre helyezett műszerfal fölött már eljárt az idő, de a Toyota még hisz benne, az viszont mindenképp előnye, hogy sok információt mutat jól áttekinthetően, ugyanez kicsit balra tolva hibátlan megoldás lenne. A középkonzol egészen minimalista: minimális energiát sem fordítottak rá, hogy kicsit is kellemes megjelenésű legyen, ne pedig egy funkcionális, de drabális, egyszerűen odaépített alkatrész.
Ez a fehér műanyag betét pedig – annak ellenére, hogy az élet más területein egyébként igényes és jó ízlésű Totyi fotós szerint nagyon menő és jól néz ki – annyira gagyi, hogy az ember sajnálja azt a szappantartót vagy lavórt, amelyet feláldoztak érte.
Tűnhet úgy a fentiek alapján, hogy nekem nem tetszik a Prius, talán mert alapvetően tényleg nem tetszik se kívül, se belül, bár a középen homorított, kétfelé osztott hátsó szélvédőt például izgalmasnak gondolom. Az ízlésnél viszont jóval kevésbé véleményes a műszaki tartalom megítélése. Bár a Toyota igazi marketingbravúrral bevezette a köztudatba az öntöltő hibrid kifejezést – miközben ezt tekinthetjük a hibrideknél alapvetésnek, a konnektorról töltés a plusz, de mennyire jól és maceramentesen hangzik az öntöltés –, a plug-in hibridek jelenthetik az igazi átmenetet a belsőégésű motorral hajtott és az elektromos autók között.
Míg ugyanis a villanyautó még fenyeget a szokásaink kényszerű megváltoztatásával – nem lehet három perc alatt megtankolni, komolyan tervezni kell a hosszú utakat, fájdalmas hatótávvesztéssel jár a hűtés és a fűtés –, egy konnektoros hibriddel ki lehet autózni a világból, ám akár az agglomerációból bejárás és hazamenés is teljesíthető tisztán villanyüzemmel.
Megfelelő akkutöltöttség esetén átkapcsolhatunk teljesen elektromos üzemmódra, akkor tényleg zéró helyi károsanyag-kibocsátással autózhatunk, de ha többet megyünk a nagyjából ötven kilométernyi elektromos hatótávnál, vagy nem töltögetjük hálózatról az akkukat – a statisztika szerint nem is szokás –, akkor is simán elautózhatunk négy-öt literes fogyasztással. Úgy, hogy nem képzünk forgalmi akadályt a lassúságunkkal, nem küzdünk görcsösen a takarékosságért, nem aggódunk a hatótáv miatt, van kellő erőtartalékunk, ha szükséges, klímázhatunk, ha jólesik, és – egyelőre még – élvezhetjük a zöld rendszám előnyeit is. A vezetési élmény itt mást jelent, valószínűleg ehhez hozzá kell majd szoknunk a következő évtizedekben.
Még mindig nem egyértelmű, de lehet, hogy tényleg a villanyautózás a jövő. A Toyota Prius plug-in hibrid viszont a jelen, nem kell hozzá átalakítanunk az életünket és drukkolni az infrastruktúra fejlesztéséért. Egy dologban viszont sajnos ez is olyan, mint az elektromos autó: a többség számára túl drága. Akciósan 12,3 millió forint az alapára, bár ezt már nem lehet – és nem is kell – további sok millió forinttal megtoldani, ahogyan az amúgy lenni szokott. A leghúzósabb tétel az ideális esetben nagyjából öt kilométeres hatótáv-növekedést eredményező 1,1 millió forintos szolártető, ami viszont valamiért kiüti többek között az amúgy alapfelszereltségnek számító holttérfigyelőt és a head-up displayt is, szóval nem túl vonzó opció. A 12,3 millió forint viszont sok, hiába van mögötte kiforrott és jó technika – érdekes formába csomagolva.
(Fotó: Tóth István)
Mutatunk vitathatatlanul szép formákat is: