Erős, négyajtós és hátsókerekes a Triumph Dolomite Sprint, ami megmutatta a németeknek és az olaszoknak, hogy Angliában is tudnak jó sportszedánt csinálni.

Nem volt maradéktalanul elégedett a British Leyland az 1965-ben megjelent Triumph 1300-as eladásaival, mely távolról sem mondható kudarcnak, csak épp nem hozta az elvárható szintet. Valamelyes javított a helyzeten az öt évvel később piacra dobott Toledo, mely az 1300-assal ellentétben hátsókerék-hajtású. Következő évben, tehát 1971-ben pedig a Triumph a Londoni Autószalonon mutatta be a csúcsot jelentő Dolomitot.

Miközben a brit autógyártás folyamatosan egyre mélyebbre csúszott, olyan gyöngyszemek készültek, mint a Giovanni Michelotti tervezte négyajtós Triumph.

Ez az autó pontosan azt tudja, mint az olaszok Alfa Romeo Giuliája vagy éppen a németek BMW 2002-ese, csak az angolok szájíze szerint. A Triumph egy igazán formás szedán, amiben könnyű megélni a hátsókerék-hajtás örömét. Pontosan úgy néz ki, ahogyan egy nagyon menő autónak ki kellett néznie a 70-es években, tehát előre döntött orrán dupla kerek fényszóró van, az oldalán határozott vonalak húznak végig, a Sprint fenekén pedig nem is lehet mást nézni, mint a fekete betétet és a dupla kipufogót.

Eredetileg 1972-ben került volna gyártásba a Dolomite Sprint, de végül csak egy évvel később mutatták be a sportváltozatot, aminek 2,0 literes, 16 szelepes négyhengeres motorja 135 lóerős és 165 Nm nyomatéka van. Ez 8,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 190 km/óra feletti.

Egyértelműen látszik a Dolomite Sprinten, hogy ez az a csúcsmodell, ami megszorongathatja a 02-es BMW-t.

Alapfelszereltség volt a Sprinthez a könnyűfém felni, az alacsonyabban ülő futómű és a vinyl borítású tető, valamint a dupla kipufogó. Az utasterében szövet ülések és gazdag műszerezettség van, a négyfokozatú kézi váltó gombján pedig ott az overdrive kapcsolója. Pontosan tudták, hogy bőven van még ebben a sportlimuzinban, ezért a márkakereskedésekben nagyobb karburátorokat, szabadabb áramlást biztosító kipufogórendszert és agresszívabb vezérműtengelyeket is lehetett kapni a Dolomite Sprinthez.

Mostanra a Dolomite Sprint igazi ritkaságnak számít még a brit utakon is, 2009-ben csak nagyjából 400 darab volt a regisztrációs rendszerben. A legerősebb Dolomite hétvégi autónak is kiváló, de a veterános versenyeken is bevethető.

Ez is érdekelhet:

Csodálatos sportlimuzin az Alpina B7 S Turbo

Már akkor a világ leggyorsabb négyajtósa volt az Alpina B7 Turbo, amikor még nem is volt BMW M5.

Fantasztikus utazóautó a Citroën SM

Minden idők egyik legcsodálatosabb francia autója a Citroën SM.

Végtelenül aranyos ez a hibátlan Peugeot 104 ZS

Ez a Peugeot bebizonyítja, hogy 60 lóerő is lehet menő.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés