Idén már Moët pezsgőt locsolgathatnak a pódiumon a pilóták.

A Forma-1-es pilóták búcsút inthetnek a kedvenc Mumm pezsgőjüknek, amit eddig önfeledten locsolgathattak a pódiumon, ugyanis a Forma-1 felbontotta a 15 éves szerződését a gyártóval, hogy ezentúl Moët legyen a győztesek itala.

Pénzügyi gondok lehettek a két fél között, ugyanis a borokban szakértő The Drinks Businessreport Pernod Ricard cége öt millió eurója már nem volt elég az F1-hez. Ezért innentől a nyilván jobban fizető Moët et Chandon lesz dobogón elfogyasztandó ital, és a médiában is nagyobb figyelmet kaphat így a gyártó.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tradicionális Mumm cég eltűnik a motorsportból, ugyanis a Pernod Ricard bejelentette, hogy innentől a pezsgőik a Formula E futam dobogósainak lesz az itala.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, amit ebben a 15 évben elértünk, hatalmas dolog volt, hogy mi voltunk a Forma-1 hivatalos pezsgője ennyi évig. Ebben az időszakban rengeteg sikert láttunk és éltünk át, ami minket is boldoggá tett.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Áprilisi tréfának indult, a Nürburgringen rajtol a BMW M3 Touring versenyváltozata

Olcsóbb lett a mobilparkolás

560 kilométeres hatótáv és meglepően jó vezethetőség – teszten a Toyota C-HR+

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés