Jobban tette volna, ha meg sem szólal a "legendás" Jolyon Palmer.

Kimi Räikkönen ugyan már 38 éves, de kirobbanó formában versenyzik ebben az idényeben. Ha a szigorú tényeket nézzük, akkor 2018-ban a finn

  • az eddigi 15 futamból 9-szer állhatott dobogón (háromszor volt 2., hatszor 3.),
  • jelenleg a harmadik a világbajnokságban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött,
  • pole pozícióból rajtolhatott az Olasz Nagydíjon,
  • ahol aztán meg is szerezte 100. dobogós helyezését, amivel egy nagyon szűk elithez csatlakozott,
  • és még a monzai futam időmérőjén összehozta a Forma–1 történetének leggyorsabb körét.

Ezek után találta azt mondani a Renault korábbi versenyzője, a jelenleg a BBC szakkomentátoraként tevékenykedő, mindössze 27 éves Jolyon Palmer – akinek másfél szezonos, vagyis 37 futamos F1-es pályafutásának legjobb eredménye egy 6. és egy 10. hely –, hogy

„Húsz hely van az F1-ben, nagy kár érte, hogy ebből az egyiket egy alulteljesítő 38 éves foglalja el a következő szezonban. Räikkönen elég esélyt kapott már.”

Palmer, kérlek mesélj még:

Kimi amúgy elhagyja a Ferrarit az idény végén, de nem vonul vissza, 2019-ben annál a csapatnál folytatja, ahol 2001-ben debütált, a Saubernél.

(via, Fotó: RaceFans)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
40% Szerintem ez most nekem kimarad.