Ne feledjük, akkor még mindig csak 31 éves lesz a holland.

Max Verstappen idén március elején (friss világbajnokként) egy gigaszerződés keretében kötelezte el magát egészen 2028-ig jelenlegi csapatához, a Red Bullhoz. Természetesen, ahogy az minden pilóta esetében lenni szokott, az ő kontraktusában is szerepel egy kilépési záradék, ami – ha bizonyos feltételek nem teljesülnek – lehetővé teszi számára, hogy idő előtt elhagyja a csapatot.

A Red Bull elárulta, milyen esetben hagyhatja el Verstappen idő előtt a csapatot

A lehetősége megvan rá Verstappennek, a Red Bullon múlik a dolog.

Az idén életbe lépő új szabályokkal beköszöntött az F1 új korszaka, és az eddig lement öt futam alapján az látszik, hogy a Red Bullnak sikerült alkalmazkodnia a technikai módosításokhoz, és reális esélye van a konstruktőri, és akár Verstappen révén az egyéni világbajnoki cím megszerzésére is. Mindezek fényében a hollandnak esze ágában sincs lelépni az osztrák istállótól:

„Nagyon jól érzem magam a csapatnál, nincs miért elhagynom őket. Jól kijövünk egymással, és versenyképes autónk is van.”

Verstappen egyébként 2028-ban – amikor is ugye lejár a szerződése – még mindig csak 31 éves lesz, vagyis

„még mindig meglesz a lehetőségem, hogy eldöntsem, folytatni akarom-e vagy sem”.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piszok nagy botrány van készülőben Lewis Hamilton miatt az F1-ben

Ha nem is új, de egy mostantól szigorúbban vett szabály miatt kerülhet bajba Lewis Hamilton.

Nem is akárkire cserélheti le Vettelt csapata

Többszörös világbajnok válthatja a többszörös világbajnokot az Aston Martinnál.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában