Elég sokan nem értenek egyet Max Verstappen büntetésével.

Verstappen hatalmasat autózva a harmadik helyen ért célba az Amerikai Nagydíjon – a 16. helyről indult –, de végül lecsúszott a dobogóról, mert öt másodperces büntetéssel jutalmazták a holland utolsó körös előzését, mivel a versenybírok szabálytalannak találták, hogy a Red Bull pilótája elhagyta a pályát.

Az esetet ITT nézheted meg.

A versenybírók döntésén a Red Bull, sőt, még a Mercedes is rendesen kiakadt, és akadnak még néhányan, akik értetlenül állnak az eset előtt. A Jordan és a McLaren korábbi szakembere, Gary Anderson szerint például

„a pálya határaira vonatkozó szabályok és azok alkalmazása a vicc kategóriába tartoznak”,

és nem lehet öt perc alatt egy ilyen fontos döntést meghozni – merthogy ez történt Austinban a leintés után, még az eredményhirdetés előtt –, és sokkal következetesebben kellene lenniük: vagy mindenkit büntetni, akik négy kerékkel átlépik a fehér vonalat, vagy hagyni a pilótákat versenyezni, mert

„véletlenszerűen büntetni versenyzőket néhány pálya néhány kanyarjában teljesen rossz.”

És ebben teljesen igaza is van Andersonnak

Verstappen maga is felhozott egy példát a versenyről

„Bottasszal is ugyanez volt, megpróbáltam az előzést, ő kiszélesítette, ő is előnyt szerzett, de abból nem lett semmi. Ha a pályán maradt volna, mögém kerül.”

Ha esetleg Verstappen konkrét véleménye is érdekelne az esetről:

"Ezek az idióták kinyírják a Forma–1-et"

Verstappen, a Red Bull, sőt, még a Mercedes is eléggé kiakadt a holland büntetésén.

(Forrás / fotó: autosport.com / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés