Erős kritikát fogalmazott meg Verstappen és Chris Horner csapatfőnök is a szaúd-arábiai futam után. Mit gondolsz, igazuk van?

Lewis Hamilton nyerte Max Verstappen előtt az első Szaúd-arábiai Nagydíjat. A dzsiddai futam a két vb-aspiráns adok-kapokjáról és az incidensekről – rendre a hétszeres világbajnok javára – döntő a sportfelügyelők következetlenségeiről marad emlékezetese.

Az év legjobb vagy a legbotrányosabb futamát nyerte meg Hamilton Szaúd-Arábiában

Lesz utóhangja a dzsiddai versenynek. A zárófutamnak pontegyenlőséggel vág neki Hamilton és Verstappen.

Természetes Verstappen is elmondta a véleményét a dzsiddai futamról, és nem kertelt – előbb még a csapatrádión:

„Hihetetlen, ami ma történt. Ez a sportág már inkább a büntetésről szól, mint a versenyzésről. Számomra ez már nem is Forma–1. Legalább a nézők élvezték.”

A leintést követően pedig így értékelt a holland felhívva ezzel a figyelmet a már említette FIA-sportfelügyelők következetlenségeire:

„Érdekes, hogy én kapom a büntetést, miközben mindketten a fehér vonalon kívülre kerültünk. Brazíliában még rendben volt, de most hirtelen megbüntetnek érte.”

Eközben Lewis Hamilton szerint a holland túlment a határon, az utolsó futamnak pedig úgy vág neki, mintha csak egy bokszringbe lépne be.

Természetesen a Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner is elmondta véleményét, ami felért egy kegyelemdöféssel:

„Úgy érzem, ma nagyon hiányzott Charlie Whiting* a sportágnak. Sajnálom, de az ő tapasztalatával... Nyilván frusztráló, de persze ez nehéz Michael (Masi) és a versenybírák számára, különösen egy ilyen pályán, ahol sok a törmelék és az ilyen típusú kanyarok, ugyanakkor mindenkinek ilyenek a körülmények. Nyilvánvalóan ma minden döntés a mi kárunkra hoztak meg, akárcsak párhete Dohában.”

* Charlie Whiting 1997-től egészen 2019 márciusában bekövetkezet halálig volt az FIA versenyigazgatója, ezt a posztot jelenleg Michael Masi tölti be.

(Forrás: f1i.com, racer.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés