Hiába nyerte meg az első két szabadedzést Lewis Hamilton, mindenki Max Verstappenről beszél, aki nála is nagyobbat ment.

Monaco az egyetlen helyszín, ahol a szokásos verseny előtti szabadedzéseket nem pénteken, hanem csütörtökön tartják. Az első és második gyakorlást is a címvédő Hamilton nyerte, azonban a második tartogatott több érdekességet, mivel leszakadt az ég.

A brit szerencséjére ő még be tudta fejezni a körét, így 01:17.192-es idővel zárta a napot, csapattársa előtt hét tized másodperccel. Tudjuk, tudjuk, szabadedzésre nem alapozunk semmit, de nemrégiben úgy nyilatkozott Hamilton, hogy semmiképpen nem fogja engedni Nico Rosbergnek, hogy elé kvalifikáljon, és a brit eddig jól halad.

Azt is hozzá kell tennünk, hogy Rosberg hibázott is, amikor a Tabac-kanyarban megcsúszott és nekiment a pálya határának. Rajta is nagy a nyomás, szeretne harmadszor is nyerni egymás után Monacóban, ami eddig keveseknek sikerült, úgyhogy nagy csatára számíthatunk kettejük közt.

Harmadik helyen a Ferrarival Sebastian Vettel futott be, de ő már több mint egy másodperccel volt lemaradva. A legnagyobb meglepetést viszont a hetedikként befutó Verstappen okozta. Ez az eredmény azért is lenyűgöző, hiszen sokan támadták a 17 éves Toro Rossó-s pilótát, hogy nem ide való, azonban a szabadedzésen még az állítólag sokat javult Hondával vezető Fernando Alonsót is maga mögé utasította.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Getaway néven hétüléses autót mutatott be a Subaru

Új rekord a Nürburgringen: a Ford GT lett a leggyorsabb benzines autó

Egy autóval nem lett volna túlsúlyos a tréler, de rákötöttek még kettőt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés