„Mad Max” bejelentkezett a világbajnoki címért?

Max Verstappen nyerte az Emilia-romagna-i Nagydíjt Imolában, mögötte a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton zárt másodikként, a dobogó harmadik fokára pedig Lando Norris állhatott fel.

A futam messze nem volt eseménytelen:

  • A biztonsági autónak már az első körben a pályára kellett hajtania Nicholas Latifi (Williams) balesete miatt, és a mezőny csak a 6. kör végén folytathatta szabadon a versenyzést.
  • Hamilton kicsúszott, amikor üldözőbe vette az élen autózó Verstappent, de az egyik lekörözésnél az aszfalt nedvesebb felületén megcsúszott és lassú tempóval ugyan, de a gumifalban állt meg, ezzel pedig visszacsúszott a 9. helyre:
  • Másodpercekkel a brit kicsúszása után George Russell és Valtteri Bottas ütközött a célegyenes végén, a látványos baleset nyomán pedig rengeteg törmelék került a pályára. A takarítás idejére piros zászlóval félbeszakították a futamot:

A verseny több mint húszperces kényszerszünet után, a 34. körtől kezdve folytatódhatott, a mezőnyt pedig a boxutcából a biztonsági autó vezette fel. A hajrában aztán Verstappen sikerét már semmi nem veszélyeztette, míg a nagy felzárkózást bemutató Hamilton az utolsó körökben Norrisszal küzdött meg sikeresen a második helyért:

A nemzetközi sajtó természetesen elsősorban a győztes Verstappen teljesítményéről, valamint Hamilton felzárkózásáról írt a vasárnapi Formula–1-es Emilia-romagna-i Nagydíj kapcsán:

Daily Mail (brit): „Max Verstappen nyerte meg az Emilia-romagna-i Nagydíjat egy viharos napon Imolában. A holland versenyző a harmadik helyről rajtolt, és ragyogó starttal már az első körben megelőzte Lewis Hamiltont, aki végül második lett.”

The Sun (brit): „Lewis Hamilton egy hiba után hihetetlen felzárkózást mutatott be, és második lett a fölényesen diadalmaskodó Max Verstappen mögött. Hamilton két körrel a leintés előtt előzte meg Lando Norrist, de Verstappen győzelmét már nem tudta veszélyeztetni.”

The Guardian (brit): „Hamiltonnak és Verstappennek két futam után egy-egy győzelme és egy-egy második helye van, a címvédő az Imolában megfutott leggyorsabb köréért kapott plusz egy pontnak köszönhetően vezet az összetettben. Ezzel kapcsolatban Hamilton elismerte, hogy a vasárnapi hibája jelentősen csökkentette esélyeit a nyolcadik világbajnoki címének megnyerésére.”

La Gazzetta dello Sport (olasz): „Izgalmas volt az Emilia-romagna-i Nagydíj, amely a Red Bull holland versenyzőjének fölényes győzelmét hozta, miközben a világbajnoki címvédő meglátogatta a kavicságyat, és azt követően kellett felzárkóznia a második helyre.”

Marca (spanyol): „Verstappen legyőzte Hamiltont, de az összetettben nem tudta átvenni a vezetést, mert a brit címvédő egy kisebb baleset után hihetetlen felzárkózást bemutatva a kilencedik helyről a másodikra jött fel.”

Tuttosport (olasz): „Verstappen nyerte meg az imolai nagydíjat. A holland versenyzőnek ez az első idei győzelme. A Ferrari éppen lemaradt a dobogóról.”

As (spanyol): „Verstappen kiütéssel győzte le a világbajnokot egy emlékezetes versenyen. Nagy diadal „Mad Max” számára, megelőzve Hamiltont és Norrist.”

L'Équipe (francia): „Max Verstappen szavait a tettek követték. A holland kijelentette, hogy harcba száll Hamiltonnal a világbajnoki címért, és vasárnap Imolában az idei első győzelmét aratta. Nem is akármilyet, Verstappen ugyanis a rajttól a célig előre felépített versenyzéssel diadalmaskodott.”

Kronen Zeitung (osztrák): „Max Verstappen végleg bejelentkezett a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton trónjáért. A holland versenyző fölényes győzelmet aratott a kaotikus Emilia-romagna-i Nagydíjon vasárnap.”

Blick (svájci): „Hamilton világbajnokhoz méltóan verekedte át magát a mezőnyön, és végül Lando Norris előtt másodikként ért célba, az összetettben pedig a leggyorsabb kör megfutásának köszönhetően tartotta meg a vezetést. Egy valakivel azonban nem bírt: Verstappen a rajtnál megtréfálta a pole pozícióból induló címvédőt, amivel megalapozta a sikerét. „Mad Max” pályafutása 11. Formula–1-es futamgyőzelmét aratta.”

Eközben...

Pont annyival csökkentette Hamilton fizetését a Mercedes, amennyivel többet akart a brit

Jelentősen kevesebbet kap idén a címvédő a címvédőtől, persze az így sem kevés pénz.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazi ritkaságra vágysz? Itt egy remek szedán a Toyotától

Újrahasznosított villanyautót épített a Kia

160 lóerővel repít a 90-es évekbe ez a Honda Civic

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés