A sikerek ellenére ez is simán benne van a pakliban a menedzsere szerint.

Már a 2021-es szezon előtt Max Verstappent tartották az egyik legesélyesebbnek a bajnoki címért folyó küzdelemben, öt fordulóval a szezonkezdet után pedig a holland (ahogy a csapata, a Red Bull is) vezeti is a tabellát:

Persze még nagyon sok van hátra a 23 futamos idényből, de az eddig látottak alapján Verstappennél most minden klappol: jó formában is van, az autója is elég jónak és megbízhatónak tűnik ahhoz, hogy ne csak megszorongassa Lewis Hamiltont és a Mercedest, de akár világbajnok is lehessen.

Ugyanakkor a holland menedzsere, Raymond Vermeulen a De Limburger holland lapnak elmondta, hogy ettől még Verstappen aláírhat egy másik csapathoz:

„Így megy ez a Forma–1-ben. Ez egy olyan világ, ami folyamatosan változik. Ha az állandó erőfeszítésed ellenére nem jönnek a sikerek, meg kell kérdezned magadtól, hogy mi legyen a következő lépés.”

Vermeulen szerint ugyanakkor jelen pillanatban nem ez a helyzet, Verstappen ugyanis boldog a Red Bullnál és számára az osztrák csapata az első számú választás – ezt most csak úgy itt hagyjuk:

A monacói leégés után megakadtak a tárgyalások Hamilton és a Mercedes között

Nem maradt következmény nélkül a fiaskó, legalábbis az olasz sajtó szerint.

Verstappen szerződése egyébként 2023-ig köti a Red Bullhoz, ám tudott dolog, hogy van egy záradék a kontraktusában, amelynek értelmében korábban is leléphet.

Ha már Verstappen:

(Forrás: De Limburger, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés