Meglepő? Á, egyáltalán nem.

A Red Bull ismét új pilótapárossal vág neki az új idénynek, Max Verstappen csapattársa a rutinos Sergio Pérez lesz, ami azt is jelenti, hogy az istálló nem saját nevelésű versenyzőt léptet elő, hanem külsős igazolt, ami egészen szokatlan lépés az RB-től.

A Red Bull elkotyogott egy titkot, hogy valójában miért Pérezt igazolták Verstappen mellé

Nem is feltétlenül a képesség döntött Hülkenberg és Pérez között.

Az új csapattárs azt is jelenti, hogy Verstappen 2016-os bemutatkozása óta elfogyaztott több versenyzőtársat is – sorban – Carlos Sainz Jr., Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Alexander Albon személyében. Nem nehéz kitalálni, kit tart a 23 éves holland a legkeményebb ellenfelének:

„Azt hiszem, Daniel ellen volt a legnehezebb versenyeznem az elején. Az utolsó közös évünkre viszont már sokat tanultam, és tudtam, mit akarok. Ő volt a legközelebb hozzám.”

Ugyanakkor azt hozzáteszi, hogy azért nem volt számára teljesen egyértelmű, hogy az ausztrált nevezze meg, mert Sainzcal egy időben, egy csapatnál, ugyanolyan támogatást élvezve és ugyanannyira abszolút nulla tapasztalattal mutatkozhattak be és versenyezhettek az F1-ben.

És ha már Verstappen...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ferrari F40-nel vette be a tokiói éjszakát Lewis Hamilton

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.