Úgy tűnik, a holland soha nem lesz a Ferrari pilótája.

Az Amerikai Nagydíjat követően Max Verstappen csalással vádolta meg a Ferrarit, a csípős beszólására nem kevésbé csípős válasz érkezett a csapattól és Charles Leclerc-től, az eset kapcsán pedig még a végtelen higgadtságáról híres Mattia Binotto maranellói csapatfőnök is nekiment a Red Bull-os Chris Hornernek.

A Ferrari felsőbb köreiből eddig nem nagyon reagáltak a történtekre, az ügyvezető igazgató, Louis Camilleri viszont most megszólalt, ráadásul határozottan, kijelentésével pedig rövidre is zárta Verstappen ferraris jövőjéről szóló pletykákat:

„Egy olya pilótának, aki csalással vádol minket, nincs jövője a Ferrarinál. (...) Szavai hatalmas port kavartak.”

Úgy tűnik tehát, hogy Verstappennek nincs jövője a Ferrarinál – eközben a Red Bullnak ultimátumot adott –, persze a maranellóiak eddig is Lewis Hamiltonnak udvaroltak, ami egyébként viszonzásra talált.

 (Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés