Max Verstappen magabiztosan húzta be a drámákkal tarkított Malajziai Nagydíjat, nyilván elkerülhetetlen volt, hogy ismét felkapott téma legyen a jövője.

A csodatininek kikiáltott Verstappen sepangi győzelme sem tette biztosabbá, hogy meghosszabbítja a 2018 végén lejáró szerződését.

A holland elégedetlen a szezonjával, amiért a Red Bullt hibáztatja, és van is benne igazság, de az is tény, hogy ebben idényben ő maga sem azt a teljesítményt hozza, amit az előző szezon után várni lehetett tőle.

A Mercedes és a Ferrari viszont nagyon szívesen lecsapna rá, ráadásul 25-30 millió dolláros topfizetéssel.

Ez olyan összeg, amit jelenleg Lewis Hamilton és Sebastian Vettel kap meg, de még ez is elmarad Fernando Alonso gázsijától.

És mivel mindkét csapat csak egy évvel, azaz 2018-ig toldotta meg második számú pilótája, azaz Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen szerződését, így akár el is képzelhető, hogy valamelyik nagycsapatnál köt majd ki Verstappen.

Vettel – aki 2020-ig még biztosan marad a Ferrarinál – azért nem aggódik annyira:

„Azt gondolom, a Forma–1-ben mindig készen kell állnod arra, hogy bárkivel szembeszállj a mezőnyből. Max még nagyon fiatal, több éve van hátra, mint nekünk, de soha nem lehet tudni. (...) Pillanatnyilag nyugodt vagyok, jól érzem magam a csapatnál, mert az idei évre és a jövő évre is világos a helyzet.”

(Forrás / fotó: motorsport.com / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve