Túltolta volna a Ferrari?

A Ferrari 2019-ben használt energiaforrása legyőzhetetlen volt az egyenesekben, azonban a kanyarsebességével már akadtak gondok. A csapatfőnök Mattia Binotto elmondta, hogy a tavalyi modellhez képest alapjaiban megváltozatott SF1000-nél azonban már jobban figyeltek az egyensúly kialakítására, Sebastian Vettel viszont úgy érzi, hogy túlkompenzáltak:

„Bár sikerült több leszorítóerőt találnunk, még többre lenne szükségünk, ez pedig kihívást jelent. Az idei autó kialakításánál az volt a fő szempont, hogy megnöveljük a leszorítóerőt, ez sikerült, ugyanakkor az egyenesekben vesztettünk a sebességünkből.”

A négyszeres világbajnok szerint majd akkor kapnak teljes képet, ha már különböző típusú pályákon is megfutatták az új autót.

A Ferrari szerelői közben azt terjesztik, hogy rossz autót építettek, míg a Mercedes szerint a maranellóiak éppen csúnyán átverik a komplett F1-es mezőnyt.

Eközben...

Rejtélyes egyezséget kötött az FIA a Ferrarival

Arról a bizonyos gyanús motorról van szó még az előző szezonból.

(Forrás: planetf1.com, Vezess, fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!