Amikor Sebastian Vettel nyert, de mégsem, ami aztán feszengős szituációt szült közte és Lewis Hamilton között.

Hétvégén Kanadába látogat a Formula–1 mezőnye, erről pedig beugrott az öt évvel ezelőtti montreali futam, és érteni fogod, hogy miért: az akkor még aktív és ferraris Sebastian Vettel bár elsőként ért célba a 2019-es Kanadai Nagydíjon, végül csak a második lett Lewis Hamilton mögött. A német ugyanis ötmásodperces időbüntetést kapott, amiért az FIA felügyelői szerint a 48. körben a pályáról lesodródva veszélyesen tért vissza a mögötte egy másodpercen belül autózó Hamilton elé, amit egy másik pilóta leszorításának tekintettek. A futam után a látványosan dühös német pilóta képletesen be is mutatott a felügyelőknek, amikor a második helyet jelző táblát odatette Hamilton autója elé, az egyeset pedig oda, ahol az ő Ferrarijának kellett volna állnia – mindez itt látható:

Vettel nem akart résztvenni a díjátadón, de végül megjelent a pódiumon. Hamilton egy kedves gesztussal megpróbálta kifejezni együttérzését a némettel, aki viszont egyáltalán nem volt olyan hangulatban, hogy felálljon riválisa mellé a dobogó legfelső fokára – mindez pedig egy elég kínos és feszengős szituációt eredményezett:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés