El tudod képzelni, hogy 11 világbajnoki cím versenyezzen egy csapatban?

Május közepén derült ki, hogy Sebastain Vettel az idény végén elhagyja a Ferrarit, azóta már azt is tudni, hogy melyik csapatnál láthatjuk 2021-től: a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Pointnál, mint Lance Stroll csapattársa.

Ennyi világbajnoki címet vár Vetteltől az Aston Martin

Neccesnek tűnik. Szerintetek összejöhet?

Sokáig azonban úgy tűnt, hogy a négyszeres világbajnok a Mercedeshez szerződik, de végül ez nem jött össze, pedig neki nem lett volna, sőt, még most sem lenne ellenére, ha az immár hétszeres világbajnok Lewis Hamilton lenne a csapattársa:

„Ha lenne lehetőségem a Mercedesnél vezetni, én nem mondanák rá nemet. Pillanatnyilag egyetlen pilóta sem mondana nekik nemet. Szeretnék Lewis mellett versenyezni. Kérdezzék meg őt, hogy ő szeretne-e mellettem versenyezni, de szerintem ő is szívesen szerepelne velem egy csapatban.. Kölcsönösen tiszteljük egymást.”

 

Közben Lewis Hamilton beérte Michael Schumacher sokáig utolérhetetlennek tűnő rekordját, a németnek is van véleménye erről:

Ezt gondolja Vettel a hetedik világbajnoki címét nyerő Hamiltonról

Vagyis a Forma–1 elmúlt évtizedének egyik legmeghatározóbb bajnoka a másikról.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés