Úgy tartja a mondás, hogy minden okkal történik. Sebastian Vettel is valahogy így vélekedik.

Bár csak nyolc forduló ment le a 17 futamos szezonból, már most nyugodtan kijelenthető, hogy Ferrari idei szezonja totális csőd, a nagy múltú olasz istálló egy középcsapat szintjére zuhant vissza.

A maranellóiakkal az a csúfság is megesett idén, hogy sorozatban két futamon sem végzett az első tízben legalább az egyik pilótájuk (Belga Nagydíj, Olasz Nagydíj, és már-már az is szinte természetesnek vehető, hogy az egyik versenyzőjük, Sebastian Vettel a Q1-ben vérzik el, míg a másik, Charles Leclerc pedig a Q2-ben.

Vettel szerint a csapat mélyrepülése okkal történik:

„Az életben sincsenek rövidítések, mi azért vagyunk ebben a helyzetben, mert valószínűleg ezt érdemeljük.

Szenvedünk, az egész csapat szenved, és ennek én is a része vagyok. Okkal történik minden, mi is okkal vagyunk ennyire lassúak. Nem egyszerű a helyzetünk, és nem csak én vagyok az egyetlen, ami emiatt szenved.”

A négyszeres világbajnok azért reménykedik benne, hogy a szezon hátralevő részében sikerül megállítani a mélyrepülést.

(Forrás: Autosport, planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

Nevet váltott az ország vezető BMW-szalonja

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
40% Igen, de nekem annyira nem adta.
26% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés