Sebastian Vettel remek kis ajánlatot kapott a Ferraritól, de úgy tűnik, nem kell neki.

Vettel szerződése idény végén lejár a Ferrarinál, a maranellóiak marasztalnák is a németet, ráadásul elég korrekt kis ajánlattal:

három évre 120 millió eurót kapna a szerződéshosszabbításért.

Vettel viszont azt mondja, hogy most csak a versenyre koncentrál, majd idény végén foglalkozik a dologgal, vagyis terel. Közben több olasz lap is úgy tudja, hogy igazából nem is a pénz miatt megy a halogatás, hanem az időtartam miatt, ugyanis ő max 1+1 évre írna alá a Ferrarihoz.

A helyzet érdekessége, hogy Lewis Hamilton szerződése 2018-ban jár le a Mercedesnél, a brit pedig már havonta nyilatkozgat elég kétértelműen jövőjével kapcsolatban, és arról, hogy mekkora álom (egy pilóta) számára, hogy a Ferrarinál versenyezzen.

És akkor ott van még az is, hogy azt rebesgetik, hogy Vettel már az előszerződést is aláírta a Mercedeshez, vagyis akár még az is lehet, hogy...

(Forrás / fotó: f1i.com / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés