Oscar Piastri kicsit azért asszisztált hozzá.

Max Verstappen szenzációs győzelmet aratott az Emilia-romagna-i Nagydíjon, a négyszeres világbajnok gyakorlatilag már a futam legelején megszerezte a Formula–1-es pályafutása 65. győzelmét. Pedig a rajt utáni pillanatokban úgy tűnt, hogy az időmérőn elért második helyét sem tudja megtartani, egy briliáns manőverrel azonban már az első kanyarban átvette a vezetést, amit onnantól már nem is engedett ki a kezei közül:

Verstappen nagyon késői féktávot vett, majd egy merész és agresszív, ugyanakkor remekül kivitelezett manőverrel a külső íven megelőzte a pole pozícióból induló Oscar Piastrit – megjegyeznénk, hogy a McLaren ausztrál pilótája annyiban segített a hollandnak, hogy túl hamar kezdett el fékezni a kanyar előtt, így nyitva hagyta az ajtót, amin a holland riválisa gondolkodás nélkül besétált.

Verstappen ezzel a győzelmével 22 pontra csökkentette hátrányát a bajnoki éllovas Piastrival szemben – így áll a vb-pontverseny a pilóták és a konstruktőrök között az Emilia romagna-i Nagydíj után:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az Alpine erős üzenetet küldött új pilótájának és annak szponzorainak

Jack Doohan utódjának nem csak a teljesítményt kell hoznia.

Vettel visszatérhet az F1-be, ráadásul a Red Bull-lal

Helmut Marko már pedzegette a témát, és Sebastian Vettel sem tartja elképzelhetetlennek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve