Valtteri Bottas a Brazil Nagydíj-rajtelsőségét pár méter után bukta Sebastian Vettellel szemben, ami végül a futamgyőzelmébe is került: a német mögött csak a második helyen ért célba, míg csapattársa, Lewis Hamilton a bokszutcából rajtolva a negyedik helyen végzett. Jacques Villeneuve-nek természetesen erről is megvan a véleménye.

A Williams kitagadott 1997-es F1-világbajnoka egyenesen „kínosnak” találja a finn (egész szezonos) szereplését, akit kábe csak egy jó(?) másodszámú pilótának tart:

„Ha látni akarjuk, hogy mire volt képes a Mercedes, akkor csak meg kell nézni Lewis versenyét. Bottas egyszerűen nem volt képes arra a tempóra.”

És nemcsak Villeneuve volt elégedetlen Bottasszal, hanem Bottas is magával, ráadásul a csapatfőnök Toto Wolff és a csapatelnök Niki Lauda is nagyon finoman utalt arra, hogy kevés az, amit pilótájuk hoz, utóbbi például érdekesnek találja, hogy a finn úgy kapott ki, hogy Vettel valójában nem is autózott gyorsan.

Pedig az szombaton, az időmérőn még minden szép és jó volt:

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés