Audinak született, Volkswagenként lett sikeres a Polo, de a gyártót továbbra is foglalkoztatta egy még olcsóbb, még gazdaságosabban üzemeltethető kisautó ötlete. 1975-ben készült el a Chicco névre keresztelt prototípus, amit a minél egyszerűbb gyártást szem előtt tartva fejlesztettek ki. A 3,3 méter hosszú kisautót 39 lóerős háromhengeres motorral szerelték, és bár nem került gyártásba, a formája a nyolcvanas évek elején bemutatott második generációs Polóhoz adott ihletet.

Nem sokkal utána, 1982-ben a Volkswagen ismét elővette a városi miniautó ötletét,

és Student néven egy még kisebb, 3,14 méteres prototípust fejlesztett. A képét elnézve egyértelmű, hogy a dizájnja már a nyolcvanas évek végén érkező Passat előfutárának számít, és bár az 1,1 literes, 49 lóerős négyhengeres motorral hajtott kisautóban lett volna fantázia, végül ez is a gyári raktárban végezte. Az igazán nagy dobásra a kilencvenes évek elejéig várni kellett.

1991-ben, a frankfurti autószalonon leplezte le a Volkswagen a jövő városi kisautóját, és a Chico igazi szenzációnak számított.

Csak 3,15 méter hosszú volt, mégis 2+2 üléses utastérnek csináltak benne helyet, digitális műszerfala és head-up kijelzője volt, az ügyes ajtómegoldásával szűk parkolóhelyen is könnyen ment a kiszállás, a moduláris tetőt nyitható vagy napelemes darabra lehetett cserélni, a 60 literes csomagteret pedig a hátsó ülések ledöntésével lehetett bővíteni.

A kilencvenes évek elején már hibrid hajtást képzelt el kisautójába a Volkswagen.

A 830 kilogrammos Chico a korabeli Polo félbevágott motorját kapta, a 636 köbcentis, 34 lóerős kéthengeres mellé egy 8 lóerős elektromotor került. Az ötfokozatú robotizált sebességváltóval a két motor külön vagy együtt is képes volt hajtani a kisautót, a végsebessége 130 km/óra. A Volkswagen tervei között hagyományos benzines és tisztán elektromos hajtású változat is szerepelt.

Carl Hahn, a Volkswagen akkori vezére odáig volt a projektért, és a közönség körében is nagy sikert aratott, ezért már a sorozatgyártást tervezgették. Az európai parlament ötven darabot rendelt a képviselői számára, amihez állítólag le is gyártották a karosszériaelemeket. 1993. január elsején azonban vezetőváltás történt, Ferdinand Piëch került a Volkswagen élére, aki

túl modernnek ítélte a koncepciót, és az utolsó pillanatban leállította a projektet.

Mégsem ment veszendőbe minden munka, mert Nicolas Hayek, a Swatch óramárka tulajdonosa is fantáziát látott benne, és a Volkswagennel együtt közös kisautó fejlesztésébe fogott, a Smart azonban már a Mercedesnél született meg. Piëch is összehozta végül a saját miniautóját, 1998-ban jött ki a Lupo, amelynek háromliteres fogyasztású turbódízel változata is volt, és addig hajtotta a mérnököket, amíg meg nem csinálták neki az egyliteres fogyasztású autót.

Ez is érdekelhet: