Pár napja volt éppen ötven éve annak, hogy elkezdődött az első Golf sorozatgyártása, és a Volkswagen ebből az alkalomból mutatott egy pár nosztalgikus képet a korszakalkotó sikermodell születéséről.

1974. március 29-én talán még nem sejtették Wolfsburgban, hogy az új kompakt autójuk minden idők legsikeresebb Volkswagenje és legkelendőbb európai autója lesz, ami a kategóriája nevét is adja majd, és a mai napig több mint 37 millió példány készült belőle. Az ötvenedik évfordulót többek között a nyolcadik generáció átfogó modellfrissítésével ünnepli meg a Volkswagen.

Az első példányok 1974 júliusában kerültek a márkakereskedésekbe, ahol egészen addig a farmotoros Bogár uralta a terepet.

Az Italdesign stúdiót alapító Giorgetto Giugiaro dizájnjával és az elöl keresztben beépített motorjával a Golf új korszakot indított, de valójában egy pár évvel előtte már a Scirocco és a Passat is elkezdte az átállást erre az új technológiára.

A több mint 21,5 millió példányban gyártott Bogár utódjának meglehetősen magasra tett mércét kellett megugrania, és a Golfnak sikerült. A vásárlókat annyira meggyőzte a modern dizájn, a korszerű hajtáslánc és a variálható belső tér, hogy

az eladások már 1976 októberében elérték az egymilliót, míg az első generációból 1983-ig összesen 6,9 milliót adtak el.
A Golf egyben a wolfsburgi gyár sikeréhez is hozzájárult, hiszen eddig több mint 20 millió példányt építettek a Volkswagen főhadiszállásán,

míg további 17 millió Golf készült más németországi üzemekben, valamint Belgiumban, Brazíliában, Dél-Afrikában, Kínában, Malajziában, Mexikóban és Szlovákiában, a típus tehát igazi világautónak számít.

Ez is érdekelhet:

Ötvenedik születésnapjára megújult a Volkswagen Golf, hogy minden eddiginél jobb legyen

A Volkswagen dobta a háromhengeres motort, az új Golf plug-in hibridje viszont erősebb lett, és többet megy egy feltöltéssel.

Sikeres kombináció – a Volkswagen Golf Variant-sztori

A Volkswagen több mint harminc éve gyárt kombit a Golfból. Neked melyik generációja a kedvenced?

Giugiaro álmodott futurisztikus külsőt a kettes Golfra

A nyolcvanas évek derekán leplezte le az Orbit és Machimoto koncepciókat az Italdesign.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés