A nyolcvanas években a Golf még Giugiaro eredeti formatervének továbbgondolásával hódított, de az olasz dizájner már a jövőre gondolt, amikor megalkotta az Orbit koncepciót, és annál is tovább ment a futurisztikus Machimotóval.

Az Italdesign már a hetvenes évek óta kísérletezett az egyterű karosszériával, jóval azelőtt, hogy divatba jött volna ez a praktikus autóforma. A nyolcvanas évek derekán Orbit néven egy olyan koncepcióautót mutatott be, ami ugyan csak négy méter hosszú volt, de tizenöt centivel magasabb volt a Golfnál, amire épült, ezért két méter magas emberek is elfértek benne.

Az Orbit alapjait a kettes Golf összkerékhajtású Syncro változata adta, de a dizájnja jóval feltűnőbb volt annál, aminek az ikonikussá vált alapformáját szintén Giugiaro tervezte. Az egyterű létére is ék alakú, áramvonalasra lekerekített karosszéria és a nagy üvegfelületek nem hagynak kétséget felőle, hogy az Orbit egyenesen a jövőből érkezett.

A futurisztikus hangulat az utastérben folytatódik, ahol a műszerfal mindent felvonultat, amit a nyolcvanas évek derekán el tudtak képzelni a jövőről.

A digitális műszerek, az érintőgombok és a CD-lejátszó mellett még egy navigációs képernyő is helyet kapott. A hajtása már nem volt előremutató, a Golf 1,8 literes benzinmotorját kapta 90 lóerővel.

1986-ban, a torinói autószalonon az Italdesign standján egy ennél is elképesztőbb koncepcióautót is lelepleztek. A dizájnt tekintve a Machimoto az Orbit rokona, ez is a Golfra épült, csak éppen a GTI-re, annak 1,8 literes, 139 lóerős motorjával, ami az első kerekeket hajtotta.

A neve a machina és a motociclo szavakból született, ami egyenesen utal a különös felépítésére.

A rossz nyelvek szerint a Machimoto az autók és motorok legrosszabb tulajdonságait örökölte. A tető nélküli járműben hatan ülhetnek a két sor nyergen, mint a motorokon, a kerek kormánykerékből pedig a motorokéhoz hasonló markolatokat lehetett kihajtani. A bonyolultságát nézve nem csoda, hogy nem gondolták tovább ezt az észbontó koncepciót.

Ez is érdekelhet:

Családi autót is gyártott volna a DeLorean, majdnem Lamborghini lett belőle

A DeLorean csődje miatt a sorozatgyártásra már nem került sor, csak a négyüléses modell tervei készültek el.

Az Esprit utódja lehetett volna ez a nyolchengeres Lotus

Giugiaro tervezte, de sosem vált valóra, az egyetlen prototípus most eladó.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés