Az emberek imádták az előző XC60-as Volvót, amire a Volvo egy még imádnivalóbb XC60-as generációval reagált. A csúcsmodellt próbáltuk.
Nem ismerem a Volvo főkönyvi kivonatait – ha ismerném, akkor pedig valószínűleg nem érteném –, de korunk Volvóira nézve mégis úgy gondolom: a cég nagyon jó úton jár. Tökéletesen rátaláltak arra a stílusra, amivel megtarthatják a skandináv letisztultság híveit, miközben azok figyelmét is felkeltik, akik nem kizárólag szarvasos pulcsiban vezetnek autót. Élmény megközelíteni egy Volvót, élmény beszállni aztán benne ülni, és élmény menni vele. Az, hogy lefelé – XC40 – és felfelé is nyújtóznak – Polestar 1 –, az egyik legörömtelibb folyamat ma az autóiparban az elektroforradalomtól innen.
Ha csak az lenne az XC60-as erénye, hogy megkülönböztethető az XC90-estől, már azzal sikerülne kilógnia a mai szabadidő-autó trendből. Ennél viszont sokkal jobbak az adottságai. Eleve ez a legértelmesebb méretosztály, amellyel még elboldogulni a városban, de hosszabb utazáskor sem kell lábhoz és ölbe pakolni a cuccokat, és amelynél még értelmetlenül nagy teljesítmény nélkül is elérhetők tisztességes menettulajdonságok.
Erre mondjuk nem ez az XC60 T8 a jó példa.
A T8 a csúcsmodellek karakterkombinációja szokott lenni, most is az, a zöld rendszám pedig azért indokolt, mert a négyhengeres, turbós-kompresszoros benzines mellett két villanymotor is adja a hajtást, az összteljesítmény így 407 lóerő. Nem hangzik kevésnek, de azért miheztartás végett megjegyzem, hogy tizenéve, az első XC90-es csúcsa, a 4,4 literes, V8-as benzines 315 lóerőt tudott. Három dolog maradt meg róla az emlékezetemben: a tempomat gombjait nyomogatva dudált, sokat fogyasztott, és elég jól ment.
A kisebb, de a hibrid hajtáslánc miatt alig könnyebb XC60 T8 tempomatjának nincs ilyen kéretlen extra funkciója, nyolc literrel beéri, és sokkal jobban is megy. Nem mint egy erős SUV, inkább mint egy erős személyautó, ami újabb érv mellette. Igaz, a hibátlan arányú XC60 már kívülről is inkább egy kisebb farú, emelt kombi, nem egy magas, formátlan bódé. Hosszú orr, magasan húzott övvonal, a túl nagy lemezfelületet megtörő homorítások, egyszerű, de nem unalmas vagy egyenautós orr, dísznek is beillő hátsó lámpák… Lehet fogást találni a szabadidő-autókon általában, de ez a Volvo az SUV-k kákája.
A belseje pedig olyan, mint a mai Volvóké, ez pedig jó ideje dicséretnek számít. A legmarkánsabb elem, a függőlegesen beágyazott, oldalról légbeömlőkkel, alulról a széles dekorcsíkkal keretezett tablet a műszerfal szerves része, a váltó előválasztó kristálycsonkja, a motorindító tekerő és a vezetésimód-választó másik tekerő is Volvo-védjegy már, a tesztautó szellőztethető, barna bőrfoteljeivel teljes a hangulat és a kényelem.
Megvannak az apró prémiumrészletek, mint az ülés apró svédzászló-címkéje és ugyanennek stilizált változata a szellőző alatt, ennél viszont komolyabb luxuskiváltság a légrugózás, amely nemcsak a kényelemhez ad sokat, hanem a hasmagasságot is megemeli, ha a vezető szembeszáll a statisztikával, és lemerészkedik az épített útról. Amúgy viszont nyugodtan rábízhatjuk magunkat az automatikára, amely a stílusunkhoz igazít mindent, optimálisan használja az energiát, de ha akarjuk, bele is szólhatunk, a Föld szempontjából úgyis jó játék megpróbálni minél messzebbre eljutni benzinégetés nélkül.
Kicsit furcsa egy több mint négyszáz lóerős kocsin a zöld rendszám, főleg, ha a teljesítmény javát a 320 lóerős benzinmotor adja. A jogszabály szerint jár neki, mert az akkucsomag konnektorról is tölthető, és akár bő negyven kilométert is képes kizárólag elektromos üzemben megtenni. Aligha valószínű, hogy valaki egy napi húsz-húsz kilométeres otthon-munkahely ingázásra veszi villanyautó helyett, már csak azért sem, mert hiába a benzines üzemnél is megmaradó csend, a T8-assal olyan nehéz békésen gurulni, mint bármilyen kocsival, ami alig több mint öt másodperc alatt ér százra.
A stílusa, teljesítménye, kényelme, tágassága, és az előző XC60-as hihetetlen népszerűsége is mellette szól viszont, bár ahhoz, hogy a 21 milliós alapárú, néhány millió forintnyi extrával könnyedén megpakolható T8-as szigorúan az anyagiakat nézve is megérje, gyakran érdemes töltőre dugni, és sokat kell vele drága fizetős zónában parkolni. Akár racionális, akár érzelmi alapon választja valaki, méltán érezheti, hogy éppúgy irányban van, mint a Volvo cég maga.
Ez is érdekelhet:
A Volvo anyadisznója nem családi kirándulásra, hanem háborús frontra való - Roadster
Léteznek háromtonnásnál sokkal nehezebb Volvók is, csak azokon vagy több tucat ülés van, vagy több tucatnyi raklappal teli félpótkocsit vontatnak, vagy sárgára vannak festve, és munkavédelmi sisakban szokás beszállni. Ez viszont nem ilyen.
(Fotó: Tóth István)