A „nagy, fekete autó” hírhedt kifejezés. Ha az ötvenes években megjelent valakinek a háza előtt, akkor általában többen távoztak vele, mint ahányan az odaúton ültek benne. Legalábbis így gondoljuk hét évtizeddel később.

Nem teljesen pontosan: a nagy, fekete autók léteztek ugyan, de általában állami és pártvezetők, tanácselnökök, vállalatvezetők jártak velük, a rendszer ellenségeiért legtöbbször szürke Pobjedákkal mentek.

A ZIM–12-est (későbbi nevén: GAZ–12) a Pobjeda és a hatalmas ZISZ 110 közötti rés, vagy inkább űr betöltésére tervezték. Öt és fél méter hosszú, tengelytávja 3,2 méter, hatszemélyes, 3,5 literes, 90 lóerős motorjával inkább hömpölygésre, mint dinamikus haladásra képes.

1950 és ’60 között több mint húszezer darab készült belőle, a szocialista országokban középszintű állami és pártvezetők használták, nálunk is azt a nagyjából száz darabot, ami Magyarországra került.

„A ZIM hűen reprezentálja egy korszak történelmét, a típuson keresztül azt is be szeretnénk mutatni, hogy milyen nehéz volt a gépkocsikhoz való hozzáférés ebben a korszakban. Az 1960-es évektől kezdve elvileg már lett volna lehetősége az átlag állampolgárnak is egy ZIM megvásárlására, azonban utóbbi 40 ezer rubelbe került, amihez az 1960-as szovjetunióbeli átlagkeresetet alapul véve 45 évi fizetésére lett volna szüksége egy embernek” – írja a közlekedési múzeum, amely megszerzett egy üzemképes, kiállítható példányt.

(Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)

Egy orosz dizájner megrajzolta a ZIM modern változatát: