Gombamód szaporodó közösségi irodaterek, "felülről" szervezett egyetemi startup-központok, az induló vállalkozásokba milliárdokat invesztáló magánszemélyek, és egy visszautasíthatatlan ajánlat a külföldi vállalkozóknak – ez csak néhány eleme annak az átfogó és olajozottan működő rendszernek, amely Londont az utóbbi években Európa startup-fővárosává tette. A francia és a dubaji Brit Külgazdasági Hivatal (UKTI) által szervezett sajtóúton jelentős mennyiségű francia és közel-keleti újságíróval utaztam Londonba, hogy közvetlen közelről láthassam azt a hihetetlen fejlődést, ami a brit fővárosban néhány év alatt végbement, és amelynek legérdekesebb elemeit egy kétrészes cikkben mutatjuk be.

Azoknak, akik még nem voltak sajtóúton: ez nagyjából a kampányeseménnyel egybekötött bográcsgulyásozás nemzetközileg elfogadott megfelelője, ahol a Maze-ben felszolgált nyolcfogásos vacsorával és a Shardba szervezett kirándulással próbálják megpuhítani a "kiegyensúlyozott, szakmailag elfogulatlan tájékoztatás" szavakat az alkarjára tetováltató újságírót. A pr szervezettsége irigylésre méltó, bárhova mész, egy buldog szívósságával sulykolják beléd, hogy működő ökoszisztéma, kedvező adórendszer, hatalmas kockázatitőke-források, és "nyitottak vagyunk az üzletre", a kezembe nyomott több tonna sajtóanyag pedig egy albán kecskepásztornak is meghozná a kedvét, hogy információtechnológiai céget alapítson Londonban.

A sajtóetikai kérdések boncolgatása helyett viszont térjünk inkább a lényegre, hiszen a Londonban felépített ökoszisztéma összességében tényleg példaértékű, amelybe Budapestről nézve nem csak nem lehet, de nem is érdemes belekötni. Példát venni már annál inkább, ha 2020-ra tényleg regionális startup-központtá szeretnénk válni, ahogy azt a tavaly létrehozott BudapestHUB munkacsoport célként kitűzte maga elé.

A startup-élet igazi központjai: a közösségi irodaterek

Az angolok szeretik a hatásos belépőt, ezért a sajtóút első állomása a One Canada Square, a Canary Wharf üzleti negyed kellős közepén magasodó hatalmas felhőkarcoló – praktikusan a házszámról elnevezve, benne a praktikusan az emeletszámról elnevezett Level39-nal. Liftbe belépve izgalommal vegyes aggodalom – ha ez is olyan, amilyen a szerkesztőségünkben, akkor még a délutáni program is liftezés lesz –, aztán pillanatokkal később már ott toporgunk Európa egyik legnagyobb akcelerátorának előterében. Na most kéne valami ütős ötletet előhúzni a kalapból.

A Magyarországon még gyerekcipőben járó közösségi irodaterek a londoni startup-élet igazi központjai. Ez különösen annak fényében válik igazán érdekessé, hogy a legrangosabb coworking irodák, mint a Level39 vagy a Tower Bridge lábánál fekvő Rainmaking Loft egy évvel ezelőtt még nem is léteztek, a rövid idő alatt viszont olyan presztízsre tettek szert, hogy ma már a befektetőknél kifejezetten plusz pontnak számít, ha ezekből az irodákból érkezett vállalkozó keresi meg őket az ötletével.

A példátlan ütemű fejlődésben kulcsszerepet játszik az a rendkívül pozitív hozzáállás, amit a britek egy mondatban úgy foglalnak össze, hogy "nyitottak vagyunk az üzletre". Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Egy közeli példát hozva: a számos kereskedelmi és IT-területen érdekelt céggel is foglalkozó Level39-t például a korábban jobbára csak a pénzügyi szektorban érdekelt Canary Wharf Group hozta létre teljesen saját tőkéből, kiváló feltételeket és egy bombaerős mentorcsapatot biztosítva a kezdő vállalkozóknak.

Bár a Level39 egy induló, minimális saját tőkével rendelkező startup számára nem olcsó (a ceh évi 600 fonttól havi 1700 fontig terjedhet), nem meglepő, hogy a helyekért így is óriási a tolongás: Eric van der Kleij, az iroda vezetője szerint tavaly március óta 630 vállalkozás jelentkezett hozzájuk, amelyek közül viszont csak 18 kapta meg a lehetőséget.

Nem tartozik szorosan a témához, de a Level39 enteriőrjéért ugyanazok a felelősek, akik a Facebook és a Google irodáit is tervezték, szóval elég jó környezetben dolgozhatnak a kezdő vállalkozók. Én egyébként itt láttam először élőben önjáró konferenciarobotot, aminek aktuális tulajdonosa elég közlékeny volt a csoportunkkal. Néhány hete mi is írtunk egy hasonlóról, elég annyit tudni róla, hogy elképesztően drága cucc.

Hogy el ne felejtsük, hol vagyunk, ebéd gyanánt elénk tolnak két tonna szendvicset, aztán be a buszba, és indulás a Tower Bridge lábához jachtokat nézni.

Egy visszautasíthatatlan ajánlat külföldieknek: a Sirius-program

A St. Katharine kikötő közvetlen szomszédságában található Rainmaking Loft a Level39-hoz képest szinte beolvad a környezetébe, számunkra viszont abból a szempontból érdekesebb, hogy a Sirius-programon keresztül ide magyar startupoknak is reális esélyük van bekerülni. Mielőtt viszont erre rátérnénk, még egy jó példa az előbb említett nyitottságra: a londoni Rainmaking Loft (Koppenhágában és Berlinben is van egy) létrehozását a Tesco finanszírozta, akik élelmiszerláncként annak ellenére is meglátták a lehetőséget a startupokban, hogy az itteni cégek szinte kizárólag IT-területtel foglalkoznak.

A Sirius-program jelenleg az egyik legérdekesebb dolog, ami Londonban zajlik, amivel a britek Chile mintáját követve próbálják magukhoz csábítani a külföldi induló vállalkozásokat. Az ajánlat szinte visszautasíthatatlan: havi ezer font egy éven keresztül, munkavállalói vízum, egyéves akcelerátorprogram és egy profi mentor – aki a Sirius-programba bekerül, fél lábbal a mennyországban érezheti magát, nem véletlen, hogy a szeptemberben meghirdetett első fordulóra hatalmas volt a túljelentkezés: az 1700 pályázóból végül 150-en kapták meg a lehetőséget a bizonyításra, akik januártól már meg is kezdhették a munkát a Sirius-programmal kapcsolatban álló öt inkubátorház valamelyikében. Ezek egyike a Rainmaking Loft, amelyben összesen ötven startup működik, tehát a külföldi csapatok egy igazán pezsgő közösségben találják magukat.

Amíg a konferenciateremben a Rainmaking Loftban dolgozó francia vállalkozók arról győzködik a francia újságírókat, hogy vállalkozni csak Angliában az igazi, én a csoport je ne parle pas Francais tagjaival az előtérben beszélgetek Paola Cuneóval, a Sirius-projekt vezetőjével, aki elég érdekes dolgokat mond a program céljairól. Az ugye jogos elvárás, hogy egyévnyi pátyolgatás után a cégeknek meg kell tudniuk állni a saját lábukon, ami viszont első hallásra igazi mission impossible, hogy szerintük hosszútávon ez a vállalkozások 30%-ának sikerülni is fog.

Good luck, de hogy egy ide vonatkozó statisztikát mondjak: a Szilícium-völgyben ötből négy vállalkozás elbukik. Paola lelkesedése viszont annyira magával ragadó, hogy ezt neki fel sem hozom, inkább arról kérdezem, hogy hány magyar pályázó volt a Sirius-programban. Fejből nem tudja, de majd e-mailben válaszol. Kezdő gyakornokok szokták beszopni ezt a szöveget, az e-mailre természetesen azóta is várok.

A vállalkozók védőszentjei: milliárdos üzleti angyalok

A konferenciateremben még mindig francia hetek mennek, ami szép nyelv, csak nem értem, ezért addig megnézem a kikötőt, meg jó turistaként készítek harminckét darab ugyanolyan fotót a Tower Bridge-ről, aztán rohanok vissza, mert időközben megjöttek az angyalok.

Az egyik legszembeötlőbb különbség Magyarország és Nagy-Britannia között, hogy míg hazánkban alig néhány tucat üzleti angyal működik (és ők is többnyire rejtve, nevüket nem vállalva), addig a szigetországban a befektetéseket támogató magánszemélyek száma nagyságrendileg 18 ezerre tehető, akik teljesen nyilvánosan, a UK Business Angels Associationön keresztül segítik az induló vállalkozásokat, évente mintegy nyolcszázezer és egymilliárd font közötti összeget invesztálva a startupokba.

Köztük is kiemelkedő szerepet töltenek be a super angelnek nevezett magánszemélyek, vagyis azok a sikeres vállalkozók, akik a korábbi vállalkozásból szerzett pénzt (és tapasztalatot) forgatják vissza egy új vállalkozásba. Erre hazánkban csak elhanyagolhatóan kevés példa van.

A brit üzleti angyalok aktivitásában kulcsszerepet játszik a 2012-ben bevezetett SEIS (Seed Enterprise Investment Scheme), amelynek köszönhetően az induló vállalkozásokba befektető magánszemélyek több mint 50%-os adókedvezményt kaphatnak. Ha a befektetés becsődöl, a befektető a befektetett tőkének akár a 70%-át is visszakaphatja, így pedig a kockázat jóval alacsonyabb, mint más országokban. Hogy ez mennyire fontos, azt jól mutatja a Business Angels Association (BAA) nemrég elvégzett felmérése is, amiben kimutatták, hogy a befektetők nagy része nem invesztálna induló vállalkozásokba, ha nem létezne a SEIS.

Ahogy ők (mármint a BAA képviselői) elmesélik, az egész pofonegyszerűnek hangzik. De vajon tényleg ennyire egyszerű? Erre egy gazdasági szakember valószínűleg hitelesebb választ tudna adni, mindenesetre a számok alapján úgy tűnik, hogy a nem mindennapi adó-visszatérítés bevezetése még a költségvetésre rótt nyilvánvaló plusz terhekkel együtt is meghozta a kívánt hatást. Ez a fajta hozzáállás egyébként az ökoszisztéma minden elemére jellemző, és segít megérteni, miért tart ma ott London, ahol: szükség volt rá, ők pedig gondolkodás nélkül megcsinálták. It's that simple.

Az egyetemek mint a startupok motorjai

Még mindig a Rainmaking Loftban vagyunk, ahol az Imperial College, Nagy-Britannia egyik legrangosabb egyetemének képviselői készülnek fejet tágítani. Ez mára az utolsó program, aztán lehet menni Gordon Ramseyhez szusizni.

Az egyetemi startup-élet éledezésére itthon is számtalan jó példát találhatunk, elég csak a Shy által tavaly életre hívott Hackaton in a Box rendezvénysorozatra gondolni, ugyanakkor annak a tudatos felülről építkezésnek, ami Londonban van, Magyarországon egyelőre nem sok jelét látni.

A britek versenyelőnye ezen a területen elég jelentős, hiszen a tíz legrangosabb európai egyetem közül négy a szigetországban található (Cambridge, Oxford, UCL, Imperial College), és ami nagyon fontos különbség, hogy ezek az intézmények ott már jóval a 2000-es évek startup-robbanása előtt az élére álltak az innovatív kutatások támogatásának. A startupok szempontjából legjelentősebb Imperial College például már 1986-ban létrehozta az Imperial Innovationst, amely jóval a startup mint fogalom elterjedése előtt komoly inkubációs és akcelerációs tevékenységgel segítette az egyetem diákjainak munkáját, jelenleg pedig 25 ezer és 25 millió font közötti összeggel támogatják az egyetemről induló vállalkozásokat.

Az üzleti angyalok megjelenéséhez hasonlóan az egyetemi startupok fellendülésében is jelentős szerepe volt a kormányzati intézkedéseknek, amelyek érdekeltté tették az egyetemeket a kutatás és fejlesztés támogatásában, például azzal, hogy az egyetemeken megszülető ötletek szellemi tulajdona az egyetemet illeti. Részben ennek köszönhető, hogy az Imperial College-ről indult innovációk száma 2007-től a duplájára emelkedett; elsősorban a gyógyászat területén értek el nagyon komoly eredményeket, és ma már olyan sikerekről is beszámolhatnak, mint a Circassia nevű biotech cég, amely komoly áttörést ért el például a macskaszőr-allergia kezelésében, és idén márciusban kétszázmillió fontos IPO-val lett bevezetve a londoni tőzsdére.

A London Stock Exchange-et, vagyis Európa legnagyobb értékpapírpiacát másnap közelebbről is megnéztük, de erről, valamint arról, hogy mik a tervei Magyarországgal a Brit Külgazdasági Hivatalnak, hogyan látják a helyzetet az Ernst & Youngnál, és miért üdvözölt széles mosollyal a Turquoise vezérigazgatója, akivel most találkoztam életemben először, a következő részben olvashatsz.

(Fotó: Jean Dussatour, Bobák Áron, Wikipedia)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon