Igazából csak két szék kell hozzá.

Számos előnye van annak, ha otthon edz az ember, például idő spórolhatunk azzal, hogy nem kell ingázni az edzőterem és a lakás között, nem kell várni a zuhanyzóra az edzés után, emellett pénztakarékos megoldás is, hiszen megússzuk a kondibérlet árát, és attól sem kell tartanunk, hogy az előttünk lévő vajon letakarította-e az összeizzadt eszközöket. De a legjobb benne talán az, hogy nem kell igazodni másokhoz (idegenekhez), vagyis magad oszthatod be az idődet, plusz olyan zenét hallgathatsz és akkorákat nyöghetsz a gyakorlatok közben, amilyet és amekkorát csak szeretnél, és még az edzés során használt eszközökre sem kell várni,

Nyilvánvalóan akadnak hátrányai is az otthon edzésnek, a tisztesség kedvéért néhányat felsorolunk: sokaknak nehezebb a rendszerességet tartani, egyedül edzünk, így nincs, aki segíthetne átlendíteni a holtpontokon, kevesebb az eszköz, a legnagyobb hátránya ugyanakkor az, hogy nincs, aki kijavítja, ha rosszul hajtjuk végre a gyakorlatokat.

Mutatunk öt olyan gyakorlatot, amivel edzőteremmé változtathatod a lakásodat, igazából csak két szék kell hozzá, a többi pedig már csak rajtad múlik:

Gyakorlatok:

  1. Térdfelhúzás két széken támaszkodva
  2. Fekvőtámasz széken
  3. Bolgár guggolás széken
  4. Zsugorösszehúzódás széken
  5. Tolódzkodás két szék között

Ne feledd, az edzést bemelegítéssel kezdd – és nyújtással zárd –, ez csak 5 percet vesz igénybe, de sok kellemetlenségtől megóvhatod magad. Ha már rávetted magad a mozgásra, ennyi időt igazán rászánhatsz arra, hogy ne sérülj le!

Ez az ötperces rutin az edzés előtt majdnem fontosabb, mint maga az edzés

Megmutatjuk, hogy néz ki a bemelegítés, ami hatékonyabbá teszi az edzést.

Ez is érdekelhet:

Ez az egyik leghatékonyabb fekvőtámasz, amivel az egész felsőtestedet kigyúrhatod

Egy összetett fekvőtámasz-variációról van szó – megmutatjuk, hogyan csináld.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában