Megjelentek a magyarországi újautó-eladási adatok, amiből kiderül, hogy 2017-ben több mint négyszer annyi elektromos autót vettek itthon, mint az előző évben, és a konnektorról tölthető hibridek száma is megduplázódott.

Szépen halad előre a magyarországi újautó-piac, ami 2017-ben ismét növekedett, összesen 116 265 darab új személyautót helyeztek forgalomba itthon. Ez 20 százalékos növekedést jelent, és még akkor is csaknem százezer autóról beszélünk, ha leszámítjuk belőle a re-export miatt azonnal kivont példányokat. A Suzuki adta el a legtöbb személyautót (15 161), a második helyen a Ford áll (11 372), a harmadik helyet pedig a Škoda (10 523) éppen átvette az Opeltől (10 189).

Jól megy tehát az autómárkáknak, hiszen az első húszban a Hondát leszámítva mindegyik növelni tudta az eladásait,

a Suzuki például a harmadával, a Toyota pedig csaknem a felével. Ez a növekedés azonban semmi ahhoz képest, amit a konnektorról tölthető hibridek és a tisztán elektromos hajtású autók könyvelhettek el, még akkor is, ha a darabszámuk egyelőre a százezres újautó-piacnak csak az 1 százalékát teszi ki.

2017-ben a konnektorról tölthető plug-in hibridek eladása 231-ről 463-ra nőtt, a tisztán elektromos autóké pedig 172-ről 749-re.

A lassan növekvő töltőhálózat helyett ebben alighanem nagyobb szerepe van annak, hogy mindkettőhöz jár a zöld rendszám, amivel sok helyen nem kell fizetni a parkolásért, és ismét meghosszabbították a 1,5 millió forintos állami támogatás pályázatát, amit cégek 5 helyett már 35 autóra is igényelhetnek.

Persze az is számít, hogy egyre többféle elektromos autó közül lehet választani, még ha ezek közül továbbra is azok a legnépszerűbbek, amelyek eddig is vezették a listát.

Például 229 darab Nissan Leaf kelt el (a korábbi 93-hoz képest), a BMW i3 eladásai pedig 88-ról 127-re nőttek. Olyan típusokból is kapni már elektromost, mint a Ford Focus és a VW Golf, ezen kívül még 78 darab Hyundai Ioniq, 32 darab Renault Zoe és 22 darab Kia Soul is elkelt. Az autómegosztó cégek flottabeszerzése pedig 68-ról 453-ra lőtte fel a Volkswagen up! eladásait.

Még a luxusautók között is teret nyert magának a konnektoros hajtás,

az Audinál, BMW-nél és Mercedes-Benznél is egyre több típus jelent meg zöld rendszámmal, tölthető hibridként. A korábbi 10-hez képest tavaly már 13 darab BMW i8-ra került magyar rendszám, és a számtalan külföldi rendszámmal használt példány mellett Teslából 10 darab Model S-t és még 4 darab Model X-et is forgalomba helyeztek.

A piacon egyébként átvették az uralmat a szabadidő-autók, hiszen míg 2016-ban még éppen ugyanannyi fogyott SUV-ból, mint kompakt autóból, addig az elmúlt évben már 33,4 százalékra nőtt a részesedésük az alsó-középkategória 28,4 százalékával szemben. A típusok között még mindig magasan a Suzuki Vitara viszi a prímet 8786 darabbal, mögötte az Octavia (6015) és az Astra (4317) található, de népszerű volt még a Duster (4018) és az S-Cross (3407) is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés