Egyre közelebb vagy a csúcshoz, az összes izmod őrülten megfeszül, majd miután elmentél, hirtelen ellazulsz. Tested nagy munkát végez KÖZBEN, még akkor is, ha ez az elégetett kalória számában nem is látszik. Na, de mennyi az annyi?

Akármennyire is a szex az egyik legkellemesebb testmozgás, már kiderítették, hogy nem AZ a kalóriaégetés leghatásosabb módja, ugyanis

közben percenként a nők 3, a férfiak pedig csak 4 kalóriának mondhatnak búcsút.

Nyilván, ha annyira benne vagy a tantrikus szexben, hogy félnapon keresztül képes vagy csinálni, akkor a végére még össze is jöhet egy normális szám. Egy 2013-as  kutatásokból viszont az derült ki, hogy az együttlétek átlagosan maximum 6 percig tartanakegy másik tanulmány szerint ez akár 25 perc is lehet.

És most jön a lényeg. Dr. Uchenna Ossai szexuális tanácsadó szerint

egy orgazmus átlagosan 10-60 másodpercig tart, ami azt jelent, hogy maximum 4 kalóriát tudsz közben elégetni.

Hát ez nem sok, de ha mégis a világ legkellemesebb módját választanád kalóriaégető tevékenységnek, nem árt, ha erről is tudsz:

(Forrás / fotó: MH / Pinterest)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve