Nem fáj, a mozgásban sem zavar, egyszerűen csak hangot ad ki, akkor nem is akkora a baj, ugye? Az az igazság, hogy ezt nem tudhatod.

Akármennyire is odafigyelünk rá, szervezetünk napról napra használódik, egyszerűen hozzátartozik természet rendjéhez, hogy idővel ízületeink és a porcok is meg-/elkopnak. Persze sok mindentől függ, mennyi idő alatt zajlik le ez a folyamat, de – többek között – a genetika, a túlterhelés vagy éppen a mozgásszegény életmód, a (sport)sérülés(ek), vagy akár egy rossz mozdulat is felgyorsíthatja vagy súlyosbíthatja a folyamatot.

Nem is kell fájnia, hogy tudd, valami nincs rendben például a térdeddel, a recsegő-ropogó hangja ugyanis már egy jelzés, hogy valami nem oké vele – természetesen nem véletlenül hoztuk fel a térdet, pontosabban a térdizületet, hiszen ez nélkülözhetetlen a harmonikus állásunkhoz és járásunkhoz.

A térdizület az emberi test legnagyobb méretű és legbonyolultabb ízülete, több csont, porclemez, szalag és izom biztosítja megfelelő működését – ha kíváncsi vagy az anatómiájára, akár ITT is megnézheted. Mechanizmusát nézve az emberi térdben létrejöhet hajlítás (135°), nyújtás (0°), valamint hajlított helyzetben kifelé és befelé rotálható (80°).

De mitől recseg-ropoghat a térded?

A térd recsegése és ropogása nem egy olyan tünet, ami fájdalmat okozna, de még a mozgásban sem zavar, ezért hajlamosak vagyunk nem komolyan venni a dolgot. Ugyanakkor ne felejtsd el, hogy szervezetünk nemcsak egy jól kalibrált szerkezet, de okosabb is nálunk, vagyis mindig jelez, ha valamilyen terhelés, mozgás(forma) nem esik jól neki vagy problémát okozhat, és ezalól a térdizületünk sem kivétel.

Több dolog is állhat a háttérben, jobb esetben kötőszöveti merevség, vízhiány okozhatja, de ízületiporc-degenerációs probléma miatt is előjöhet

– bár utóbbi ijesztően hangzik, valójában csak arról van szó, hogy a nem megfelelő terhelés hatására a porcfelszínek egyszerűen elkoptatják egymást, aminek következtében megváltozik a mozgás harmóniája.

Fontos, hogy ne csak akkor keress fel egy szakembert (ortopéd orvost vagy/és egy gyógytornászt), aki segíthet a pontos diagnózis felállításában és a kezelésben, ha már fáj, hanem akkor is, ha bármilyen új tünet jelentkezik a térdízületnél terheléskor vagy akár a mindennapi feladatok során!

A térdfájdalom helye utalhat az adott problémára, ennek meghatározásai ugyanakkor nem elegendőek a pontos diagnózishoz, vagyis minden esetben fizikális és/vagy képalkotó eljárás szükséges a szakszerű diagnózis felállításához, de nagy általánosságban azért elmondható, hogy...

  • ...ha a térdkalács felett fáj, akkor valószínűleg izomeredetű, amikor is tépi a térdfeszítő izom felfelé a térdkalácsot, ezáltal egy hajlítási nehézséget okoz.
  • ...ha a térdkalács alatti kis dudor a sípcsonton, akkor kötőszöveti eredetű problémáról van szó, ilyen esetben is a térdfeszítő izmok túlfeszessége okozza a csonthártya elemelkedését és a porcos felrakódást, gyulladás kialakulását az adott területen.
  • ...ha a térdkalács alatt, akkor porcos eredetű a panasz, ilyenkor gyakran a térdkalács elmozgatása közben érezzük is a porcos felmaródást az ízfelszíneken.
  • ...ha a térdhajlatban, akkor gyulladása okozza a panaszt.

Természetesen az étrendünkkel tehetünk ízületünk védelméért – mondunk is 3+1 tippet:

#1 A megfelelő folyadékbevitelt nem lehet elégszer hangsúlyozni, és ez akkor is igaz, ha az izületeinkről van szó. Ha ugyanis több vizet iszunk, akkor szervezettünk – azáltal, hogy a vérünk hígabbá válik – könnyebben látja el vízzel az izületeiket, azaz hozzájárul a megfelelő mennyiségű izületi nedvek, vagyis a kenőanyag meglétéhez. Napi 2,5-3 liter víz az ajánlott, de aktív életet élőknek ez a mennyiség valamivel azért több.

#2 A hyaluronsav bevitele is segít, hogy állandó szinten tudjuk tartani az izületi nedveinket, valamint azt, hogy az inak és a szalagok rugalmasok maradjanak. Mehet a húsleves, és az olyan zöldségek, amelyek tartalmaznak keményítőt, ilyen például a répa és a krumpli.

#3 A kollagénbevitelre is figyelned kell, és ez ráadásul egyre fontosabb, ahogy haladsz előre a korban, de erről már írtunk bővebben:

Jobban teszed, ha nem hagyod, hogy kevés kollagén legyen a szervezetedben

A kollagén nemcsak szimplán kozmetikum, hanem valami, ami elengedhetetlen a szervezeted számára.

+1 És természetesen ott vannak még az étrend-kiegészítő termékek is, például a BioTechUSA Arthro Guard tablettája, de mint mindig, most is hangsúlyozzuk, hogy ez nem végzi el helyetted a munkát, azaz nem helyettesíti a megfelelő folyadékbevitelt, a tudatos étkezést, és az egészséges életmódot sem, viszont remek kiegészítői lehetnek azoknak.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a BioTechUSA.

(Fotó: BioTechUSA, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Létszükséglet, hogy egyél zsírt, de nem mindegy, hogy milyet

Azzal csak rosszat teszel magadnak, ha kihagyod az étrendedből.

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a testsúlyod megmutatja, milyen formában vagy

Persze kiindulási pontnak nem rossz, de a mérleg által mutatott kilogramm messze nem a valós képet adja vissza.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában