Egy óra fürdő jót tesz az egészségednek, de izmokat azért ne várj tőle.  

A Loughboroughi Egyetem kutatói arra kértek 14 férfit, hogy kerékpározzon egy órán át, majd ugyanilyen hosszan ücsörögjön 40 Celsius-fokos vízben, ebből pedig arra a megállapításra jutottak, hogy

egy óra forró fürdőzés ugyanannyi kalóriát éget el (∼130 kcal), mint 30 perces séta.

Azt viszont jó, ha tudod ezzel kapcsolatban, hogy a tested csak azért éget kalóriát, hogy önmagát hűtse és így védje meg a túlmelegedéstől, vagyis nincs olyan hatással a szív- és érrendszerre, mint a biciklizés/futás, sőt, még az izmokat sem növeli.

Ugyanakkor a kutatók azt is megállapították az alanyok vizsgálatok előtt és után mért vércukorszintjéből, hogy azok a tevékenységek, amik növelik a testhőmérsékletet, segíthetnek kontrollálni a vércukorszintet – fürdés után ugyanis 10 százalékkal alacsonyabb érték volt tapasztalható, mint a biciklizés következtében. Ez pedig azoknak lehet fontos tényező, akik nem tudnak rendszeresen elmenni mozogni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve