Az Órások című sorozatunk első részében a Fratello Watches és a Chrono24 magyar újságírójával, Ferenczi Balázssal arról beszélgettünk, hogyan változott meg az élete mindössze hónapok leforgása alatt, miként lett hobbi fórumozóból óraszakértő, és elmesélte, milyen út vezetett a névtelen műanyag kvarcórától az ikonikus Moonwatchig és a magyar légierős Angelusig.

Hogyan kezdődött nálad az órázás? Mi volt az első olyan óra, ami hatással volt rád, amire azt mondtad, hogy ez kell nekem!

Az első ilyen nekem relatíve későn jött: 2007 környékén, amikor 21 éves voltam, a Tissot kiadott egy fekete számlapos kvarc chronographot. Akkor Pécsen jártam iskolába és az ottani boltokban ez a modell nagyjából 100 ezer forintba került, ami egy huszonéves egyetemistának nem egy könnyen elérhető kategória. Szerencsére még abban az évben sikerült kimennem Amerikába, egészen pontosan Arizonába, ahol elkezdtem nyári munkákat vállalni. Azt terveztem, hogy ha hazajövök, a pénzem egy részéből megveszem az órát, amit kinéztem magamnak.

Az óra meg is érkezett, nagyon örültem neki, de a szíj túl nagy volt, ezért elmentem Flagstaffbe egy helyi óráshoz, hogy vegyenek ki belőle egy szemet. Flagstaff a környék egyik központja, sokszor tölti itt a nyári edzőtáborát az Arizona Cardinals futballcsapat például. Az órás, aki méretre igazította a szíjamat, azt mondta, ő még ilyen órát nem is látott a környéken és kíváncsi volt, honnan rendeltem. Ebből is látszik, hogy 2006 környékén még nagyon más volt ez a hobbi, mint ahogyan ma ismerjük.

Az első órádra emlékszel még?

Az első órám szerintem anyukámnak otthon még meg is van, gyereknapra kaptam tőle és nem merném rá azt mondani, hogy Casio volt, mert szerintem nem is volt márkája. Egy fekete műanyag kvarcórát képzelj el, rajta élénk rózsaszín berakással.

Aztán gimnazista koromban vettem egy analóg órát, a markájára már annyira nem is emlékszem, talán egy Sector óra volt, de abban az időszakban minden nap azt hordtam. Érdekes módon ezek az órák mai napig megvannak valahol, a kvarcok otthon, Pécs mellett, Szigetváron, a Sector pedig itt van nálam, Németországban.

Mikor és hogyan fordult komolyra ez a hobbi?

Én eredetileg angol szakra jártam az egyetemen és a rossz sztereotípiának tökéletesen megfelelve bölcsészként a szálloda -és hotelszakmában helyezkedtem el. Az egyetem után Angliában és Ausztriában dolgoztam, de még Magyarországon is töltöttem egy kis időt. A legutolsó ilyen munkám Skóciában volt, aztán jött a nagy váltás.

Mi, akik szerettük az órákat fórumokon tömörültünk, a legnagyobb talán a WatchUSeek volt, aminek egy idő után moderátora is lettem. A márkák közül az Omega az, ami talán a legközelebb áll hozzám, ráadásul anyagilag is elérhető volt, így a Vintage Omega fórumon is elkezdtem bejegyzéseket írni, később aztán ott is szerkesztő lettem. Ez mind munka mellett kvázi kikapcsolódásként ment még akkoriban.

Ezeken a fórumokon figyeltek fel rád?

Nem egészen. A magyarországi szállodai bankettes munkám után úgy döntöttem, hogy még szeretnék egy kis külföldi tapasztalatot szerezni, ezért elmentem Skóciába, ahol egy étterem menedzsere lettem Perthben. Akkoriban töltöttem be a harmincat és rájöttem, hogy bár nincs okom panaszra, relatíve jól is keresek, de nem azt csinálom, amit szeretnék, nem tudok a munkám által kiteljesedni.

A Fratellót már akkoriban is olvastam és úgy döntöttem, hogy szerencsét próbálok, írok nekik egy emailt, hátha keresnek szerzőket. Az oldalt akkoriban kevesen csinálták, Robert-Jan Broer alapítón kívül csak páran vettek részt a tartalomgyártásban. A válaszban rögtön kértek tőlem egy próbacikket, amin úgy felbuzdultam, hogy egy óra alatt írtam is nekik kettőt. A cikkeket gyorsan vissza is küldték, faragcsálni kellett belőlük jócskán, mivel én hosszú, nehéz szöveget küldtem, az újságírásban pedig ennek inkább az ellenkezőjére törekszünk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balázs Ferenczi (@ferenczibazs) által megosztott bejegyzés

Pár apróságot leszámítva viszont pozitív volt az anyagok fogadtatása, így a 30. születésnapom után két nappal meg is jelent az első cikkem a Fratello Watches címlapján, ami hatalmas dolog volt nekem. Nagyjából így kezdődött az egész, azóta is a Fratellónál vagyok, jelenleg az oldal szerkesztőjeként dolgozok.

Emellett a Chrono24 arca is vagy, sőt szakértője. Hogyan sikerült ezt az állást megcsípned? Azért mégis a világ legnagyobb online órás piacteréről beszélünk, ahol elképesztően sok hirdetés jelenik meg nap mint nap, ha pedig valaki kíváncsi egy óra árára, akkor először a Chrono24-en keres rá.

Miután elkezdtem a Fratellónak írni, rá pár hónappal később jelentkeztem a Chrono24-hez is. Tetszettek nekik az írásaim, plusz jól szerepeltem a próbanapon is, így tettek egy ajánlatot, amit elfogadtam. A Chronónál egyébként nemcsak tartalmat gyártok, hanem közösségi médiával is foglalkozok, ráadásul itt elkezdtem videókban is szerepelni, ami azért szintén egy nagy újdonság volt az előzőekhez képest.

 

Mozgalmas időszak volt, nagyjából fél év alatt alakult át teljesen az életem, épp, hogy hazajöttem az egyik üzleti útról, már indulhattam a másikra, túl kellett esni egy költözésen is, a bútorokat eladni, új lakást találni, a költözést rendezni, szóval nem ültem sokat egy helyben akkoriban.

Vannak persze témák, amikkel tisztában van az ember, de mindig lesz valaki, aki kicsivel többet tud nálad. Én olyan órásnak tartom magam, akinek nagyon szélesek az ismeretei, de csak felületes szinten és emellett vannak kisebb szegmensek, amikbe mélyebben beleásom magam.

Gyűjtőként hogyan jellemeznéd magad?

Óragyűjtőként mindenképp a vintage vonal áll közel hozzám, mivel megvan benne a vadászat, ami gyakorlatilag az egész hobbinak a lényege. Hajnalig keresgélsz a neten, régi cikkeket, fórumbejegyzéseket olvasol, ez az egész folyamat sokszor élvezetesebb, mint maga a birtoklás. Épp ezért nekem nagyrészt vintage óráim vannak, elsősorban chronographok, valamint régi jumbók, 37-38 milliméteres Omegák.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balázs Ferenczi (@ferenczibazs) által megosztott bejegyzés

Melyik órádra vagy a legbüszkébb?

Talán a Magyar Légierőhöz köthető óráimra vagyok a legbüszkébb, ha lehet így fogalmazni, amiket azért nem volt annyira könnyű beszerezni és elég különleges történetük van. Amikor elkezdtem jobban a beleásni magam a vintage órázásba, akkor jöttek szembe ezek a légierős Angelus márkájú Chronographok.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balázs Ferenczi (@ferenczibazs) által megosztott bejegyzés

Először hihetetlennek tűnt, hogy Magyarországon ilyen gyönyörű, elegáns órákat rendszeresítettek katonai használatra a sötét ötvenes években, de pedig így történt, ráadásul viszonylag szép darabok maradtak fenn, csak nem könnyű őket megtalálni.

Forrás: Fratello Watches

Mikor hazajöttem Németországból egy óragyűjtő barátommal Budapesten beültünk egy helyre kávézni, aki megmutatott nekem élőben egy ilyen Angelust. Annyira szép volt, hogy megkértem, ha egyszer eladná, akkor mindenképp szóljon, mert szeretném megvenni.

Így kezdődött az érdeklődés az Angelus márka iránt, ami mára oda jutott, hogy egész cikksorozatok jelentek meg különböző német nyelvű print magazinokban és természetesen a Fratellón is. A másik nagy büszkeség az Omega Speedy Tuesday különkiadás, ami ezer szállal kapcsolódik a Fratellóhoz és valamilyen szinten hozzám is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balázs Ferenczi (@ferenczibazs) által megosztott bejegyzés

Mi az a #speedytuesday?

A Speedy Tuesday hagyományt a Fratello indította el azzal, hogy minden kedden cikket közöltek Speedmaster-témában. Ez a hagyomány aztán a közösségi médiára is átragadt, a rajongók keddenként Speedmasterekről készült fotókkal árasztják el az Instagramot. A #speedytuesday évek alatt akkorára duzzadt, hogy a hashtag alatt már több mint 250 ezer bejegyzés található. [a szerk.]

Jó kapcsolatban vagyunk az Omegával, rendszeresen adnak hozzáférést az archívumukhoz, ha egy cikkhez gyűjtünk információkat. Sokat erről nem mondhatok, de annyit talán igen, hogy a Speedmaster Speedy Tuesday különkiadásának tervezésében a Fratello is részt vett, többek között én is, ami talán az egyik legnagyobb büszkeség egy órás életében, hogy valamilyen módon hozzájárulhat egy nagy márka modelljének elkészüléséhez.

Ha már említetted az együttműködést. Mennyire tudnak hiteles médiaként működni az órás oldalak, ha ilyen sokat kollaborálnak márkákkal? A Hodinkee a világ talán legnagyobb, legbefolyásosabb órás oldala, rengetegen vádolják őket, azzal, hogy csak és kizárólag reklámokat közölnek, soha nem kritizálnak.

Több embert is ismerek akik a Hodinkee-nek dolgoznak, nagyon normális, okos srácok, jóban vagyok velük, de ettől függetlenül nem értek egyet minden döntésükkel. Viszont azt is látni kell, hogy egyről a kettőre úgy lehet jutni, ha sikerül pénzt keresni, másképp nem nagyon lehet nőni és fejlődni. Ez persze nem azt jelenti, hogy emiatt csorbulnia kell a hitelességnek.

Nálam is vannak rendszeresen órák, amikről teszteket írok és ilyenkor bizony le szoktam írni a véleményemet. A németországi Tissot-val remek kapcsolatot ápolok, nagyon kedves a marketingesük, de én minden egyes cikkben le szoktam írni, hogy a szíjaik pocsék minőségűek és hogy erre jobban figyelhetnének. Szerintem ennek minden esetben így kellene működnie, ha nem direkt szponzorált anyagról van szó, hanem tesztről, amihez a gyártó biztosítja az órát, merthogy a kettő két külön dolog.

Végül így karácsony előtt elmondod nekünk, szerinted mi a legjobb választás, ha az ember nagyjából 200 ezer forintos összeg alatt szeretne órát venni?

Ha vintage is szóba kerülhet, akkor mindenképp Omegát mondanék, 200 ezer forint körül már vannak gyönyörű régi Seamasterek is, ha viszont új órát kell mondani, akkor a Tissot remek választás lehet, vagy ott van a Hamilton Khaki Field mechanikus verziója, az egy kimondottan jó óra verhetetlen áron, de a kategória királya egyértelműen a Seiko, egy Turtle vagy gyakorlatilag bármelyik hasonló árfekvésű diver, viccen kívül életed végéig elkísér.

Ha már karóra:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.