A Loszár persze nem csak az ételekről szól, de egy gasztrorovat vezetőjeként természetesen erre erősebben fókuszáltam. Ha zenekritikus lennék, biztosan jobban érdekeltek volna azok a dalok, amelyeket tibetiek – Thubten, Choekyi és Namgyal – adtak elő egy pengetős hangszeren, de nem ez történt.

A lakásba érve először is az az érzésem támadt, hogy a tibetiek Ázsia olaszai, ugyanis négy gyerek két skót lelógó fülű macska társaságában kergetőzött fel-alá a bútorok között, a konyhában nők készítették a momót és az egyéb finomságokat, a háziasszony, Dolma minden jóval tömte a vendégeket, a férfiak pedig ettek, ittak, és az élet nagy dolgait tárgyalták meg az asztalnál, szóval zajlott az élet. Elsőként egyből egy különlegesség került elém, ami úgy nézett ki, mintha tejberizs lenne, de nem. A chaang (ejtsd: csáng) egy hagyományos alkoholos étel (igen, étel), két hónapig érlelik egy edényben. Láttam egyszer nagy dunsztosüvegben is, hát, nem volt szép látvány.

Rizs, szárított gyümölcsök, barack, mazsola vannak benne, és olyan húzós mennyiségű szesz, hogy beesel tőle az asztal alá. Olyan, mintha az ember betolna egy nagykanál rövidet, csak ez jobban megüt, mert nem egyből lenyeled, hanem ez több időt tölt a szádban. Kissé megdöbbenve láttam, hogy tibeti asztaltársaságom – Nyima, Namgyal és Thupten – úgy kanalazta be, mintha egy ártalmatlan somlói galuska lenne. Egy ilyen cucc megalapozza a hangulatot, az biztos, és akkor az egyéb alkoholokról nem is beszélek.

A momóról már több alkalommal írtam itt a Player virtuális hasábjain, először akkor, amikor még nem lehetett elérni ezt a remek kaját az ország határain belül, aztán másodszor akkor, amikor elmentem a Kurdisztán büfébe, ahol keddenként és csütörtökönként lehet enni a töltött tésztás finomságból. Azt a cikkemet legnagyobb megdöbbenésemre 4200-an lájkolták, szóval nekem egyértelmű, hogy a hazai közönség nagyon is nyitott a tibeti ízekre. A momók mögött álló szakács, Namgyal mellettem ült hagyományos tibeti viseletben, azaz csubában, és ezúttal nem gyártott momókat, ellenben sokat beszélt arról, hogyan ünnepelték Tibetben a Loszárt.

A momók mellett érkezett currys dhal, ami egy indiai étel, volt hölgyek ujja néven futó okra, mellé kecske és pacal is, amiből már sejthetjük, hogy a tibeti konyhának van egy erősen nem vegán irányzata is. A csúcs nekem ismét a momó volt, amihez érkezett egy tejfölös alapú, korianderrel, hagymával és fűszerekkel felturbózott zseniális szósz, és egy csípős mártogatós is, ami olyan erős volt, hogy egyrészt leizzadtam tőle, másrészt köszörültem a torkom rendesen.

Nem lehet azzal vádolni a tibeti konyhát, hogy túlszofisztikálták volna, de ez az őszinte, jó értelemben vett egyszerű megközelítés nagyon passzol a hazai kulináris filozófiához. Egy jó hangulatú, évindító családi happeninghez, az anekdotázáshoz, daloláshoz, beszélgetésekhez tökéletes aláfestést biztosítottak, és bár az elmúlt nyolc évben Lausanne-tól kezdve a Himalájáig jó pár helyen találkoztam tibetiekkel, nem hittem volna, hogy egy dél-budai lakásban derül ki, mennyire szeret és tud élni ez a nép.

A borzalmas a momóban, hogy bár az ember annyira tele van, hogy lefordulna a székről, de mindig van belőle az asztalon, és hiába fogadtad meg, hogy nem, nem veszel többet, csak folytatod. Egy idő után fogtam magam és megnéztem az ipari mennyiségű batyut gyártó párost, Khandót és Lhazét és beálltam kicsit dolgozni közéjük. Momót ugyan nem tanultam meg mesteri színvonalon készíteni, de legalább nevettek egy jót rajtam, amíg totál bénán sikerült összehajtogatnom egyet.

A házi oltár mellett felhalmozva lehetett látni egy kemény, ropogós tésztafélét, ami, tudtam meg később, a khabsze névre hallgat, és kötelező eleme a Loszárnak. Pörkölt árpaliszt is van, ami meg kell csippenteni, és háromszor a vállunk mögé szórni. Megpróbáltam, de a tibetieknek jobban állt a dolog.

Soha jobban nem ünnepeltem még a tibeti újévet – nem volt petárda, trombitafújás, édes pezsgő –, szóval boldog 2141-et kedves tibetiek, jöjjön össze nektek minden, amit szeretnétek! És aki csak teheti, menjen momót enni a Kurdisztánba, mert ez lesz 2014 pho levese vagy macaronja. Vagy 2015-é, majd meglátjuk.

(Fotó: Pálfi Balázs)