Nagyon sok bosszúságtól megkímélheted magad, ha elviszed kutyaiskolába a kutyusod, ahol valójában téged tanítanak, nem is annyira őt.
Mire is jó egyáltalán a kutyaiskola?
Mondom azokat a dolgokat, amik talán mindenkinek eszébe jutnak a kutyaiskola kapcsán:
- A hely, ahol a kutyus biztonságos, kontrollált környezetben megtanulja a vezényszavakat, amihez gazdája útmutatót is kap.
- Egy remek szocializációs közeg a kutya számára, hiszen találkozhat fajtatársaival, és megtanulhatja, hogyan kommunikáljon és viselkedjen helyesen velük.
Ugyanakkor – szerintem – a legfontosabb dolog talán nem jön át a külső szemlélőnek, de ehhez előbb tudnod kell, hogy…
A kutya nem akar maga döntéseket hozni, vágyik rá és sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, ha te hozod meg ezeket a bizonyos döntéseket helyette, ha van egy szabályrendszer, amihez tudja tartani magát.
Persze olykor – hol dacből, a határok szándékos feszegetése céljából, hol pedig csak úgy játékosságból, figyelemfelkeltésből – meg-megpróbálja megszegni a létező összes szabályt, amivel rendesen az idegeidre megy, de ez így normális. Hibáznia kell, hogy tanuljon, hogy te is tanulj és egyben bizonyítsd első sorban makacs következetességgel és határozottsággal: te döntesz, te jelented számára a biztonságot, a szabályt, a mindent, akiben 100%-ig megbízhat, és te vagy a domináns a kapcsolatotokban. Persze a vezényszavakat is meg kell tanulnia (hogy a legalapabbakat mondjam: Gyere ide!, Ül!, Fekszik!, Marad!), de muszáj egyfajta – pozitív értelemben vett – tőled való függőséget kialakítani nála.
A kutyaiskola pedig pontosan ezt a célt szolgálja, vagyis felruház azzal a képességgel, hogy a kutyus számára egy kiegyensúlyozott, boldog és biztonságos életet tudj kialakítani, azáltal, hogy megszerzed és elsajátítod azokat a képességeket és tudást, amik ahhoz kellenek, hogy minden körülmény között kontrollálni tudd a kisbarátodat – mindez együtt adja azt a kapcsot, ami elválaszthatatlanná tesz titeket egy egész életre.
Összefoglalva: a kutyaiskolával kapcsolatban három – így utólag már mondhatom, hogy logikus – dologra kellett rádöbbennem, amiket már a fentebb említettekből egészen biztosan ki lehetett következtetni, hogy...
- Tényleg engem tanítanak meg arra, hogyan reagáljak a négylábú barátom reakcióira, illetve arra, hogy hogyan taníthatom meg mindenféle okosságra, ráadásul mindezt úgy, hogy közben megtanulom felismerni azokat a jeleket is, amik arra utalnak, hogy konkrétan nekem min kell változtatnom ahhoz, hogy megértsük egymást.
- Az iskola révén nemcsak én és a kutyám okosodik meg, hanem a szocializációs képességeinket is javítja, hiszen más kutyákkal és gazdáikkal is találkozunk – ez egy ki tudja, milyen előélettel rendelkező mentett ebnél, mint amilyen a Dinnye is, kiemelten fontos dolog.
- A közös tanítás-tanulás során, ami egyébként mindkettőtök számára hatalmas élmény, hihetetlenül elmélyül a kapcsolatunk.
Egyébként viszonylag könnyű helyzetben van mindenki, aki kutyát szeretne nevelni, mert a kutyák mindennél jobban meg akarnak felelni a gazdáiknak, tanulni akarnak, okosak akarnak lenni, és mindenre képesek is, de ez valójában rajtad múlik – főleg, a már említett következetességen és a határozottságon, illetve azon, hogy szánsz-e időt a gyakorlásra.
Mi egyébként mindenre azt hittük, hogy nem fogja tudni megtanulni, megugorhatatlan akadálynak tűnt például, hogy ne húzza a pórázt, ne egyen fel ürüléket, megálljon a járda szélén, stb, de sikerült. Persze ez nem azt jelenti, hogy hibátlanul megy neki, nem, dehogy, de bízunk abban, hogy hónapok múlva ez már berögzült, fix dolog lesz nála. Mi mindig visszanyúlnunk azokhoz a módszerekhez és praktikákhoz, amikre az iskolában tettünk szert, illetve továbbra is rendíthetetlenül gyakorlunk vele mindenféle ingerkörnyezetben, hogy tényleg biztos alapokon álljon a dolog.
Milyen kutyaiskola?
Dinnye már három hete volt velünk, amikor Évivel úgy ítéltük meg, hogy eljött az idő a beiskoláztatására. Abban biztosak voltunk, hogy szeretnénk suliba járni vele, hogy minél hamarabb segítséget kapjunk ahhoz, hogy egy alulszocializált kutyust úgy tudjunk nevelni, hogy neki és nekünk is jó legyen a közös életünk és hogy megtanuljuk megérteni őt.
Itt gyorsan megjegyezném, hogy mi azt gondoltuk, hogy az említett három hét ismeretség során kialakult kötődés közte és köztünk már elegendő ahhoz, hogy elkezdjük az iskolát, de az igazság az, hogy megkönnyítheted a helyzeted, ha ennél kicsit több időt vársz a sulizással, hogy addig is több időt töltsetek egymás megismerésével, a mélyebb és kölcsönös bizalom kiépítésével, illetve az egymáshoz szokással. Nyilván három hét után is tud működni – erre mi vagyunk a példa –, csak így azért valamivel nehezebb.
Csakhogy rengetegféle kutyaiskola van, mi el is vesztünk egy kicsit a lehetőségek között. Végül egyik kedves ismerősünk ajánlotta a tükörmódszeres iskolatípust, ez már alapból elég lett volna, de utánaolvasva az ominózus metódusnak, még inkább meggyőződtünk arról, hogy pontosan erre van szüksége Dinnyének és nekünk is – és most hadd idézzek a Tükör Módszer megalkotójának, Korom Gábor iskolájának leírásából:
„A módszer révén egyszerűvé és átláthatóvá válik az ember és a kutya kapcsolata. A kutya tükröt tart elénk, viselkedését a mi viselkedésünk határozza meg; a mi feladatunk, hogy az ő visszajelzéseiben olvassunk, és változtassunk, ha szükséges.”
Minket ez méginkább meggyőzött, és jelentkeztünk is a Korom Gábor-féle őrmezői kutyaiskolába, majd a többibe is, de mindenhol várólistára kerültünk, merthogy kiderült, rengetegen vannak, akiknek szintén nagyon szimpatikus ez a felfogás és hozzáállás – vagyis érdemes ezzel számolni.
Időt kell rá szánnod
Szerencsére nekünk egy héten belül lett helyünk – a visszamondásoknak köszönhetően –, ráadásul pont ott, ahová szerettünk volna menni. A tanfolyam hat hétig tartott, ez 12 alkalmat jelentett, merthogy heti kétszer volt jelenésünk az iskolában Dinnyével:
- szerdánként egy rövidebb, egyéni foglalkozás volt, amikor csak a mi kutyánkkal és kérdéseinkkel foglalkoztak,
- szombatonként pedig egy hosszabb, kétórás tanórán okosodtunk a többi kutyussal és gazdival együtt.
Erre is érdemes felkészülni, hogy fix időpontok lesznek, lógás pedig nincs. Mármint lehet, de nem tudod később bepótolni a kihagyott alkalmat, ami azért is szívás, mert egymásra épülnek az órák, a feladatok és a házi feladatok, arról nem is beszélve, hogy ablakon kidobott pénz, ha nem mentek el – ahogy akkor is az, ha az iskolán kívül egyáltalán nem gyakoroltok minden egyes nap többször is (itt most 2-5 perces gyakorlóblokkokról van szó, vagyis talán nem annyira lehetetlen kivitelezni).
Záró gondolatként...
...csak annyit mondanék, hogy bár Évivel mind a ketten biztosak voltunk benne, hogy szeretnénk kutyaiskolába járni Dinnyével, én azt gondoltam, hogy anélkül is meg lehet tanítani erre-arra, hiszen a másik kutyusunkból, Debiből is sikerült egy jól nevelt, szófogadó ebet faragni. És nem mondom, hogy nem működhet ez a kvázi autodidakta módszer, de ha ezt választod, sokkal hosszabb és még nagyobb türelmet próbáló tanulási és tanítási időszakkal és folyamattal kell számolnod, többek között azért, mert így nem kapsz (azonnali) visszajelzést az oktatótól, nincs lehetőséged kérdezni tőle és a finomhangolásra sem, plusz egy jó kis kutyás-gazdis közösségből és életre szóló élményről is lemaradtok. Arról nem is beszélve, hogy test közelből szembesülhetsz azzal, hogy nem vagy egyedül a kutyás problémáiddal, ez pedig igencsak megnyugtató tud lenni.
Ez is érdekelhet: