Mind láttunk már lakókocsit, de ilyet talán még egyikünk sem. Fából készült, ráadásul kézzel díszített, na és kristályüveggel van felvértezve. Mellesleg gyönyörű is.

A kézműves kocsit Port Townsendben, Washington államban építette még 2007-ben Jim Tolpin mester. A dizájn kissé hasonlít egy 19. századi vardóhoz, azaz a brit cigányok díszített karavánjaihoz.

A padló Honduras-mahagóniból van, a fal- és tetőburkolat pedig Sitka-fenyőből készült. A kocsi zöld színét gyönyörűen faragott és megfestett minták egészítik ki, helyet kap benne továbbá egy franciaággyal felszerelt hálószoba is, és jegyezzük meg, hogy családosoknak is jól jöhet a karaván, mert van még egy szoba két kisebb ággyal.

Itt egyébként bambuszpadlózatot használtak, valamint az 1920-as évekből jól ismert Scalamandre-szöveteket az ülőfelületek és párnák behúzására. A belső tér tartalmaz szüreti díszelemeket is, egy felújított tűzhelyet, mosogatót, valamint tükröt is. Az antik dizájn ellenére az autó elektromos fékekkel van felszerelve, és biztonságosan vontatható autópályán is.

A cuccot egyébként meg lehet vásárolni, a tulajdonosai tízévnyi utazás és megannyi élmény után adnak túl a különlegességen, amelyért 64 ezer dollárt, azaz 16,5 millió forintot kell kipengetni.

(via)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sokáig tartanánk Melanának az esernyőt

Minden fontos éghajlati mutató romlott az elmúlt 5 évben

15 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie a Boeingnek egy áldozat családjának, aki a 737 Max hibája miatt halt meg

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.