Boldog pénisztulajként bizonyára egyetértesz azzal, hogy kevés jobb dolog létezhet a világon annál, mint amikor a csajod orálisan elégít ki. Szerencsére akadnak olyan nők is, akik mindezt örömmel teszik.

Persze a gyengébbik nem képviselőinek többsége is azt élvezi csak igazán, amikor ők részesülnek a jóban, ám egy komoly hányaduk előszeretettel teszi meg mindezt a párja legnagyobb örömére.

És ha esetleg érdekelne az is, hogy mit szeretnek benne a nők, akkor most szerencséd van, mert a Reddit közönségének hála szemezgethetünk a válaszaikból.

Mert imádok kapni, és gáz lenne, ha lelkesedést várnék el a páromtól úgy, hogy előtte én nem voltam hajlandó ezt megtenni érte.

"Néhányan nem szeretik orálisan kielégíteni a másikat, pedig tulajdonképpen csak állatok vagyunk egy űrben forgó kődarabon és végül mind meghalunk. Miért ne szopnánk néhány péniszt, hogy ezzel boldoggá tegyük a másikat?"

"Beindít, szexinek érzem magam tőle. Imádom azt érezni, hogy egy srác kemény lesz tőlem. Valószínűleg ennek van valami köze az irányításhoz is."

Imádom kényeztetni a férfiakat. Imádom hallgatni, ahogy sóhajtozik. Imádom irányítani az élvezetet. Ragaszkodom hozzá hogy csak relaxáljon, én pedig csinálom. Imádom az érzést, mikor bennem van. Imádom, hogy egyre nagyobb lesz az izgalomtól. Imádom az intim kapcsolatot, amelyet ezzel létrehozunk. És imádom az ízét is.

"Szeretem az érzést, amikor uralhatom a másik szexuális élményét, ha csak rövid ideig is. Mert ezen kívül egyébként pedig baromira alázatos vagyok."

"A legszexibb dolog a világon, amikor egy férfi nyögdécsel a gyönyörtől és közben lüktet a szádban. Nincs semmi ehhez fogható."

Imádom hallani, amikor sóhajtozik a párom és elélvez attól, amit csinálok. A legjobb a nyögés közben, szívás, ha egy férfi csöndben van.

"A nyögések. Nincs semmi, mondom semmi ahhoz fogható, mint amikor hallod, ahogy egy férfi őszintén felnyög. Nem úgy, mint a kamu pornófilmekben. A szopás amúgy függővé tesz, mert egy csomó hatalommal ruház fel. Azt is szeretem, amikor egy férfi a számba robban, érzem közben ahogy lüktet, és ez annyira jó!"

"Mert ez abszolút csodálatos dolog. Szeretek örömöt okozni a kedvesemnek és élvezni az ő boldogságát. Csodálatos azt érezni, hogy miattam növekszik a párom pénisze egyre nagyobbra a számban. És még finom is."

Ha tehát össze akarnánk foglalni a legfontosabbak érveket, akkor a következőket említenénk meg:

1. Élvezik, hogy irányíthatják a szexualitásod, akár egy igazi dicktator.

2. Remélik, hogy viszonozni fogod a szívességet.

3. Egyszerűen csak imádják.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés