Rossz állapotban vannak a német hiúzpopulációk, ettől remélik a javulásukat.

Tíz hiúzt telepítenek át Romániából 2027 végéig Németországba a veszélyeztetett faj ottani genetikai állományának helyreállítása, túlélési esélyeinek növelése érdekében – közölte kedden a Romsilva román állami erdészet. A vadon élő hiúzokat a Keleti-Kárpátok Sucsáva, Bákó és Neamt megyei erdőségeiből fogják be. Az első, Viorel névre keresztelt hímet a napokban engedték szabadon a Türingiai-erdőben egy németországi állatkertben született nőstény, Frida társaságában.

A Romsilva szerint a németországi hiúzpopuláció jelenleg három, nagyon kis létszámú, belterjes csoportban él. Az áttelepítésektől az állomány megerősödését, genetikai felfrissülését remélik.

A projekt a Románia, Szlovákia, Horvátország és Szlovénia által 2017-ben elkezdett LIFE Lynx projekt pozitív tapasztalataira alapoz, amelynek során a Kárpátok erdeiből áttelepített 18 hiúzzal erősítették meg a Dinári-hegységben élő, a kihalás által veszélyeztetett populációt. Februárban a Romsilva arról számolt be, hogy a LIFE Lynx program keretében a Vranceai-hegységben befogott, majd Szlovéniába áttelepített, GPS-es nyomkövetővel ellátott hím hiúznak, Gorunak és Catalinnek már több generációnyi dokumentált leszármazottja él a Dinári-hegységben. A program zárójelentése szerint az áttelepített hiúzpéldányok 86 százaléka sikeresen beilleszkedett új élőhelyén, 54 százaléka pedig utódoknak is életet adott.

A WWF Románia szerint a hiúz a harmadik az Európában honos nagyragadozók sorában a medve és a farkas után. Európai állományát 9000 példányra becsülik, amelyből 2700 él a Kárpátokban, azon belül 1200 Romániában.

A hatmillió eurós – nagyrészt uniós támogatásból finanszírozott – projekt nyomán jelentősen emelkedett a Dinári-hegységben élő hiúzok száma, élőhelyük kibővült. A veszélyeztetett faj megmentése érdekében a természetvédők azt szeretnék elérni, hogy az egymástól elszigetelt élőhelyeket addig bővítsék, amíg sikerül kapcsolatot teremteni az osztrák és svájci Alpokban élő hiúzpopulációkkal.

(Forrás: MTI. A képek illusztrációk.)

Ez is érdekelhet:

Kóbor macskák veszélyeztetik a vadmacskákat

A felelős macskatartás kulcsfontosságú az Év Emlősének fennmaradásához.

Ijesztően néz ki ez a darázs, nagy is, a neve is nyomasztó, mégis teljesen ártalmatlan

Májustól találkozhatunk vele, de nem kell félni tőle, ráadásul védett, 50 ezer forint a természetvédelmi értéke.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

Nem lehet akkora a karácsony előtti rohanás, hogy ne szakítsunk időt Oliviára

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés