Amerikában road tripet nyomni eleve a bakancslista teteje. A végtelen aszfaltcsíkok, a sivatagi naplemente és a lepukkant motelek romantikája verhetetlen. De van Arizonában, a mexikói határtól alig pár kőhajításnyira egy hely, ami még az edzett utazóknak is képest meglepetést szerezni. Ez a város Lowell, vagyis ami maradt belőle, az Erie Street.

Ez nem egy precízen megtervezett filmes díszlet, és nem is egy turistacsapda, ahol aranyáron mérik a hotdogot. Ez a nyers, poros valóság, ami úgy fagyott bele az időbe, mintha valaki 1954-ben megnyomta volna a pause gombot, aztán elment volna sörözni.

A város, ami útban volt

Nem éppen tündérmese a város sztorija. Lowell a huszadik század elején még virágzó bányászváros volt, tele élettel, aztán jött a kapitalizmus kegyetlen logikája. A szomszédos külszíni rézbánya, a Lavender Pit terjeszkedni akart, és a bánya tulajdonosai úgy döntöttek, hogy a város alatt értékesebb a föld, mint rajta a házak, így szépen lassan bekebelezték a várost.

A lakóövezeteket elbontották, az embereket kiköltöztették, a bánya területe pedig egyre csak nőtt. A pusztítás azonban megállt egy utcánál, az Erie Street valami csoda folytán megmenekült. Ma az utca úgy fest, mintha egy posztapokaliptikus film forgatására érkeznél, csak a zombik nélkül.

Króm, rozsda és neon

Miért érdemes ide elzarándokolni? Mert az Erie Street egy élő időkapszula. A lelkes hagyományőrzők úgy döntöttek, ha már így alakult, akkor ezt a várost konzerválják az utókornak. Az utcák tele vannak parkoló, korhű autókkal, de nem fényesre suvikszolt darabokkal, hanem napszítta pickupokkal, fecskefarkú Cadillacekkel, öreg rendőrautókkal és Harley Davidsonokkal.

Az üzletek többsége már nem üzemel, de a portálok érintetlenek. Ott a benzinkút a régi kútfejekkel, a buszmegálló, és egy sor olyan bolt, aminek a kirakatában még mindig ott figyelnek az ötvenes évek termékei. Csak a Bisbee Breakfast Club nevű étterem működik, meg egy motoros bolt, de a hangulat ettől csak még hitelesebb.

Ha van Instagram-profilod, vagy csak szereted a hangulatos fotókat, Lowellben el fogsz veszni. A fények, a színek, a kopott téglafalakon virító régi reklámfestések olyan atmoszférát teremtenek, amit filterekkel nem lehet utánozni. Ez egy darabka történelem abból a korból, amikor az autók még vasból voltak, és a benzin olcsóbb volt, mint a víz. Ez az a fajta „Americana” életérzés, amit Lana Del Rey dalokban és Jack Kerouac regényekben keresünk. A magányos Amerika, ami egyszerre szomorú és végtelenül stílusos.

Ez is érdekelhet: