Talán nem tudtad, de a kilencvenes évek végének egyik legerősebb filmjét annyira utálta a saját rendezője, hogy utólag megpróbálta elérni, hogy a nevét vegyék le a stáblistáról.

Tony Kaye azért tagadta meg az alkotását, mert saját elmondása szerint kreatív döntéseit a film főszereplője, Edward Norton és a New Line Cinema egyszerűen nem volt hajlandó figyelembe venni. Ez azért lehet meglepő info, mert az Amerikai história X hatalmas kritikai sikernek örvend és rengetegen tartják számon elévülhetetlen kultfilmként.

A film arról szól, hogy egy gyilkosság miatt börtönbe került neonáci (Norton) a szabadulása után megpróbálja megakadályozni, hogy a kisöccse ugyanazt az utat válassza, ami neki is tönkre tette az életét. Elemi erejű alkotás, aminek most elkészülhet a kvázi „folytatása”, a Deadline ugyanis jelentette, hogy Kaye már meg is találta az Afrikai história Y című filmjének főszereplőjét.

Tony Kaye

Sok más mellett a Gladiátorból lehet ismerős Djimon Hounsou, akit a rendező már az általa gyűlölt Amerikai história X bemutatása után kiszemelt majdani filmje élére. A sztoriról egyelőre csak annyit tudni, hogy a központi motívum a „tragédia és megváltás lesz”.

Djimon Hounsou

A forgatókönyvet a rendező Charles Chanchorival és Jason Corderrel írja, és ha minden jól megy, a kamera már jövőre elkezdhet forogni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

Rekorderből vesztes lett a Bűnösök a 98. Oscar-gálán

Oscarok és Oszkárok – Oscar-kvíz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.