Gore Verbinski elhitette velünk, hogy ez lesz az év egyik legjobb filmje. Vagyis nem csak ő. Az a félisten, aki Az egészség ellenszere előzeteseit vágta. Hihetetlenül precízen megkomponált, retinába égő, nyomasztó képekkel teli, sötét kis horrornak tűnt ez a mozi, és tulajdonképpen az is. Csak valamiért két és fél órán át kavarog a vásznon, pedig ebben a filmben bizony nagyon nincs két és fél óra. Csak egy-két jó előzetes. De ne szaladjunk ennyire előre.

A film sztorija pont olyan, amiről mindenki tudja, hogy semmi extrát nem nyújt, de mindig is imádtuk a „működik egy intézet az emberektől elzártan, és hoppá, tényleg tele van sötét titkokkal, úgyhogy meneküljünk ki valahogy belőle”-típusú történeteket, amennyiben azok feszesen és intelligensen érik el azt, hogy baljós érzetünk legyen minden egyes szanatórium megközelítésekor. Az A Cure For Wellnessben benne van az ígéret, benne van a kötelező őrület, de ahogy egyre mélyebbre jutsz az épület legeldugottabb bugyraiban, rájössz, hogy nincs itt semmi látnivaló, csak halak, halak mindenütt, és hogy téged bizony eléggé átvertek.

Átvertek azzal, hogy bőséges történetfolyamot ígértek, mert két és fél óra mi mást ígérne, de egy furcsán, sokszor logikai bakikkal tarkított és a kelleténél indokolatlanul lassabban csordogáló sztori zajlik le, ami bár szolgál fordulattal, különösebben nem emelkedik meg a pulzusod tőle, mert a fordulat annyira kiszámítható, hogy ha az első húsz percben nem jössz rá, hogy mire megy ki a játék, akkor boldog ember lehetsz, de nagy valószínűséggel a nézők nagy része ki fogja találni. Nem nagy agymunka.

A történet főhőse egyébként egy fiatal srác, aki egy óriási pénzügyi cég nagy reménységeként azt a feladatot kapja, hogy hozza haza a cég egyik nagyságát, aztán ha már hazajött, vigye el a nyakukba szakadt gigantikus méretű balhét. A férfi, bizonyos Pembroke egy svájci szanatóriumban él, és köszöni, de ő elég jól él ott, nem akar hazajönni, de a srác, Lockhart azért elutazik hozzá, hogy hazarángassa. A gyönyörű környezetben felépített csodálatos intézményben azonban kiderül, hogy akad egy-két masszívabb titok, az is gyanús, hogy többek szerint onnan nem lehet csak úgy hazamenni, Lockhart pedig hamarosan rájön, hogy valóban nem fog ő onnan kijutni, de igény, na az lenne rá.

Miközben a történet bőven elég lenne egy jó horrorhoz, a képek pedig néha páratlanul csodálatosak, Verbinski elrontja a mutatványt, mégpedig azzal, hogy valószínűleg halvány fogalma sem volt arról, milyen filmet akar kihozni Az egészség ellenszeréből. Olyan, mintha kitalált volna képeket, amihez próbáltak írni egy történetet, de elég vacakul sikerült volna. Vagyis nem csak volna. Elég vacakul sikerült. Sok jelenet létjogosultságát nem is tudod megmagyarázni, egyes történések csak azért kerültek a filmbe, hogy a frászt hozzák ránk, vagy megpróbálják, de ha jobban belegondolsz, totálisan értelmetlenek, nem függenek össze, és nem kapsz rájuk magyarázatot. Néha mintha nem tudná eldönteni, hogy miféle misztikus történetet akar elmesélni. Természetfelettiről szóljon? Vagy az ember gonoszságáról? Vagy irdatlan sok halról? Mindegy is, jöjjenek azok a nyomasztó képek, abból baj nem lehet!

A film ráadásul annyira lassan indul be, hogy sokan már régen horkolni fognak, mire az első ijesztő képsor lezajlik a vásznon. Kb. egy órán keresztül vezeti fel a vékonyka sztorit, ami bőven kimeríti az időpazarlás fogalmát. Maradjunk annyiban, hogy a filmből kb. 50 percet teljes nyugalommal ki lehetett volna vágni, nem hiányozna senkinek, ha nem látnánk annyit a főhőst törött lábbal sétálgatni, ha nem akarnának felépíteni karaktereket, akikre mint kiderül, a film későbbi pontján sem lesz semmi szükség, akkor lett volna alkalom, hogy megmagyarázzák a hallucinációkat, illetve azt, hogy mi az úristenért játszadoznak a természetfelettivel, amikor az emberi elme nagyságát és gonoszságát hirdeti a film.

Az egészség ellenszere sajnos egy orbitális blöff. Dane DeHaan sem tudja megmenteni, aki szokás szerint eszméletlenül nagyot játszik. Egy halom képsor egymásra pakolva, amik, ha jobban belegondolsz, néha össze sem függenek egymással. Egy-két jelenete tényleg brutálisan erősre sikerült, de ennyi és semmi több. Egy zavaros, rettenetes csattanóval záródó, nyomasztó képeket is tartalmazó, velejéig unalmas két és félórás kamu. Két jó trailer, amit valamiért kibővítettek egy indokolatlanul hosszú, szörnyen megfáradt, csapongó filmmé. Annak az istenségnek viszont mindenképpen adjanak valami korrekt fizetésemelést, aki a trailereket vágta, de az biztos, hogy ezek után nem nézek többé filmelőzeteseket. Vagy csak azokat.