A Budapesti Építészeti Filmnapok sosem csak az építészetről szólt, és ez idén sem lesz másként: a fesztivál Budapest 150. születésnapját ünnepelve a város szempontjából releváns kérdésekkel foglalkozó, több mint egy tucat filmmel, és számos kísérő programmal jelentkezik.

• Budapesti Építészeti Filmnapok – március 2-5., Toldi Mozi
• Program, jegyvásárlás

Mivel a Filmnapok 15. születésnapja végzetszerűen egybeesik Budapest egyesülésének 150. évfordulójával, idén főszereplő lesz a főváros. Láthatunk majd emlékezetes filmeket a Filmnapok elmúlt másfél évtizedéből, Budapestről szóló rövidfilmeket, vagy olyan, más városokban vagy tájakon forgatott filmeket, amelyek rímelnek Budapest legfontosabb kihívásaira, mint az élhető város kialakítása, a dzsentrifikáció, a geopolitika és a városkép viszonya, az építészeti utópiák, a modern építészeti örökség védelme, és a városi kerékpározás. De mindenekelőtt a keresi a választ arra,

hogyan éljünk a következő 15 vagy épp 150 évben.

Rengeteg, a vetítésekre reflektáló kísérő programon is részt vehetsz: rendezői beszélgetéseken, előadásokon és kerekasztalokon többek közt a budapesti szociális lakáshelyzetről vagy a metróhálózatról és annak felújításáról. Sőt A világ legjobb helye című nyitófilm után egy live acten is részt vehetsz.

Azt, hogy mennyire nemcsak elvont gondolatkísérletek, de napi szintű, gyakorlati problémák is terítékre kerülnek, mi sem bizonyítja jobban, hogy több felmerülő kérdéssel mi is foglalkoztunk: téma lesz például autósok és bringások viszonya, aminek a vetületeit nemrég boncolgattuk, de a Duna használata, lehetőségei is külön témát jelentenek, és a nemzetközi tendenciákkal is rendre foglalkozunk, az „autók vs bringák” téma konkrétan is előjött nemegyszer.

A szervezők idén rendhagyó módon, a jubileum alkalmából nagyköveteket kértek fel, hogy osszák meg gondolataikat aktuális programunkra reflektálva. Be is mutatjuk a filmeket röviden az ő tolmácsolásukban, hogy eldönthesd, mi érdekel a legjobban.

A világ legjobb helye (Zubreczki Dávid szakíró, építészeti mesemondó)

Koppenhága látszólag olyan, mint egy téglahomlokzatú, fenntartható mennyország, ahol a menyországba vezető úton ráadásul kerékpársáv is van. A valóság azonban nem ennyire rózsaszínű. Ahogy a Best in the World című filmben elhangzik, valójában ez a város mára a „gazdagok zártkörű partija” lett. Tényleg egy megvalósult utópia – amennyiben meg tudod fizetni. Az elmúlt években az alsó, sőt már a középosztály is kiszorult arról a helyről, amelyet közben abszurd módon többször is a világ legjobb városának választottak. Vannak, akik az ország kettészakadásától tartanak. Bár egész Budapestet ugyan nem fenyegeti ez a veszély, egyes fejlesztések, revitalizációk gyakran mutatnak hasonló irányban. Pedig a város a városlakókért van, és nem az ingatlanfejlesztőkért. Ráadásul, ha csak a felső osztály marad, elvész a kreativitás, a teremtőerő, a változatosság, ami egy várost valóban a legjobbá tud tenni. Érdemes hát odafigyelni erre a filmre budapestiként is.

Egy másik város (Alföldi György építész, várostervező, városfejlesztő, a BME Építészmérnöki Kar dékánja)

Egyedül álló korszak és egy holisztikus szemléletű várostervező találkozását mutatja be a film, olyan alkotási folyamatot amiről várostervezők, építészek csak álmodhatnak. Az 1980-as évek végén az építészeti-várostervezés csúcsteljesítményei születtek meg Európában, például Stockholmban a Hammarby Sjöstad városrész. A film ritkasága, hogy nem az építészek – sztárok – szerepét emeli ki, hanem a várostervező sokrétű gondolkodását állítja középpontba. „Tervezésünk politikán, szabályozáson, tudáson, tapasztalaton, érzelmeken és törekvéseken – a bevett gyakorlaton – alapul. A normák és szokások, eszmék és valóság káoszában megpillanthatjuk a kozmoszt” – mesél a tervezésről Jan Inghe.

A Duna szeme (Dr. Kádár Bálint építész, urbanista, a KÉK – Kortárs Építészeti Központ elnöke)

12 történetet mesél el ez a film, amelyek között elsőre csak a Duna folyam teremt kapcsolatot. A saját szülőföldjükről mesélnek hat nyelven nagyon különböző, mégis nagyon ismerős emberek: tradicionális szokásokról és ünnepekről, modern városi trendekről, a múltból továbbélő legendákról és mesterségekről és kortárs művészeti alkotásokról. A Duna a világ egyik legautentikusabban multikulturális régióját fogja otthonosan egybe, bebizonyítva, hogy a sokszínűség is lehet közös értékünk.

Addisz-Abeba + Főváros (Pleskovics Viola, építészettörténész, az Építészfórum szerkesztője)

Az etióp fővárosban, Addisz-Abebában szinte a földből nőnek ki gigantikus üzleti-, és lakónegyedek. Csakhogy a város abszolút kínai befektetők kezében van, akik nem éppen az etióp igényekre, éghajlatra reflektálva építik új világukat minél olcsóbb anyagokból. Kazahsztán mindössze 1997-ben alakult új fővárosát, Asztanát ezzel szemben „helyi erők” terveztették rögtön kész várossá. Két hely, mely elképesztő gyorsasággal fejlődik, mégsem kapják meg egy élhető város fontos feltételét: hogy tradíciók és helyi igények tanulságaiból, természetes módon növekedjenek. Asztana esetében látjuk azt is, hogyan próbálja egy ország saját identitását jelezni a szocializmus évei után oly módon, hogy közben azt a Norman Fostert kéri fel „egyedi” építészeti jelek megalkotására, aki majd minden országban – nálunk is – hasonló imperatívuszok megtervezésével üzletel. Mindannyian tudjuk, hogy a politika és az üzlet nem kihagyható egy város fejlődéséből, csak éppen az egyensúlyt nem szabadna engednünk felborítani. Így van ez Budapesttel is.

Történelem törlés alatt (Kovács Dániel művészettörténész, kurátor, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ kurátora)

Egy félbemaradt és egy megvalósult modern álom. Mindkettő szimbólummá vált, az egyik az elszalasztott lehetőségé, a másik a nem várt bukásé. A modern persze nem tűnt el, csak átalakult. Az új helyét átvette az okos. Ma még mélyebben álmodunk, olykor egész rémeseket, de nem is csoda, túlzabáltuk magunkat, soha nem volt akkora a jólét, mint ma, soha nem voltunk ilyen mélyen a slamasztikában, hiszen a rendszer, ami alapján világunkat működtetjük, nem fenntartható. Az emberiség összerázkódik az ágyban, aztán átfordul a másik oldalára. Hány házat kell még lebontanunk, és hányat felépítünk, hogy felébredjünk?

A Pruitt-Igoe mítosz (Benkő Melinda urbanista, építész, a BME Urbanisztika Tanszék habilitált egyetemi docense)

Pruitt-Igoe az USA szociális lakásépítési programjának egyik típusterméke St. Louis-ban, ahol születése 1954-ben, mint minden kezdet, ünnep volt. Nemzetközileg ismertté azonban korai, 1972-es erőszakos halála tette. A modern lakóházak látványos robbantása megoldást ígért, de a személyes hangvételű film egyértelművé teszi, hogy a problémák az átalakuló tágabb társadalmi, gazdasági és politikai környezetből fakadtak. Az újdonság múlandó és az élet lényege a változás, ami elől soha senki és semmi nem menekülhet.

A nagy bicikli-autó meccs (Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagja)

Bikes vs cars? Milyen hülyeség, a közlekedés nem bandaháború. De akkor miért nem bringával viszi mindenki suliba a gyerekét? Miért költöznek annyian az agglomerációba, hogyan halhatnak meg évente több százan az utakon? Nyilvánvaló, hogy az autóktól nem lehet haladni, más megoldásokat kell találnunk. Leporolni a biciklit, fejleszteni a közösségi közlekedést, megtalálni az autózás elviselhető mértékét. Csak annyi múlik ezen, milyen városokban fogunk élni. Innen nézve máris érthető a kérdés: több bringával vagy több autóval képzeljük el a jövőt?

Gondolatszerelvények (Csapó Balázs építész, a Paragram Stúdió alapítója, ügyvezetője)

Kevés olyan dolog van, ami a nagyvárosi életformát a metrózásnál őszintébben tudná kivonatolni. Az autonóm művészeti alkotásként is értelmezhető, de dokumentarista eszközökkel operáló riportfilm több világvárost mutat be alulnézetből: az egyéni történetek nyomán nem csupán társadalmi kérdések tárulnak fel, de a metró és a használói közötti szimbiózis is átélhető. Az egyes színekben megrajzolt ellentétpárok egyfajta koordinátarendszerré feszülnek ki, amibe saját metróélményünk is elhelyezhető. Megtekintése javasolt mindazoknak, akik meg szeretnék érteni, hogy mi történik nagyvárosi utcáink alatt.

Budapest rövidek I. (Rádai Dániel várostervező, Józsefváros városfejlesztési alpolgármestere)

A Pillanatnyi 8 egy átmeneti várostörténelmi időszak pillanatképet mutatja be. Józsefváros jelentős városfejlesztési és ingatlanfejlesztési beruházásai bizonytalanul ténferegtek saját légüres fizikai és társadalmi terükben a gazdasági válság következtében. A bontás ejtette sebek a városszövetbe már beékelődtek, de sokan éppen ebben látták meg a lehetőséget, hogy a városi létkérdés mindennapi kihívásaira különböző gyógyító válaszokat adjanak. Ezek között van, amit ma már alapvetésnek tekintünk, amikor városaink jövőképe bizonytalanabb mint valaha. A film minden filmkockája üzeneteket hordoz az átmeneti városról, amely folyamatosan körülvesz minket, hat ránk, lehetőségeket hordoz, de észrevesszük-e őket?

A Corvin variációk szól emberekről és változásról, választásról és kiszolgáltatottságról, a szemünk előtt zajló átalakulás mögött rejlő sorsokról, nézőpontokról. Azokról az emberekről, akik miközben nélkülözhetetlen alkotó pillérei a városnak, a körülöttük kíméletlenül zajló folyamatok csak sodorják őket. Miközben a Corvin Sétány Projekt egy korábban ismeretlen városi formát, perspektívákat adott Budapestnek és sokak költözhettek jobb lakásokba – addig mikroközösségek és a városi együttélés sajátos rendszerei tűntek el. A 2010-es évek minden korábbinál jobban felszínre hozta a városból tömegesen kiszoruló lakók küzdelmét Budapesten.

Élet-építőkészlet (Weiszkopf András építész, a BME Lakóépülettervezési Tanszék egyetemi tanársegédje)

A Budapesten is megtalálható családi házak, gangos bérházak, lakótelepek, kollégiumi szobák, új építésű társasházak Európa többi részén is előforduló lakásformák. Élodie Degavre riportfilmje három történetet mutat be, melyekben építészek a lakó és lakóépület viszony újraértelmezésével és új lakásmódokkal kísérleteznek. A tervezés középpontjába az ember kerül, akiket az előregyártás technológiájával felvértezett építész segít a személyre szabott, megfizethető lakhatás megteremtésében. A film a ma is releváns témát archív felvételek és a ma is élő építészekkel készített beszélgetések mentén fejti ki.

Kiszorítva (Kovács Vera szociálpolitikus, aktivista, az Utcáról Lakásba! Egyesület alapító tagja és társelnöke)

Egy film arról, hogy hogyan enyészhet el a lakhatáshoz való jog a nemzetközi pénzpiaci manőverek eredményeképp. Holott az az egyszerű tétel, hogy mindenkinek laknia kell valahol: nemcsak belső szükségletünk, de nemzetközi egyezmények, és több ország jogszabályai is kimondják. Miközben egyre többen élünk városokban, a városi a lakhatás egyre megfizethetetlenebbé válik, sokan egész életük keresményéből sem tudnának új ingatlant venni lakóhelyükön.

A film Leilani Farhát, az ENSZ lakhatási főelőadóját kíséri el útján a világ körül. Londonban, Torontóban, Valparaisóban, Barcelonában és több más nagyvárosban mutat rá arra a problémára, hogy a befektetési eszközként vásárolt lakások esetében a pénzügyi érték és a használati érték teljesen szétvált: a nemzetközi cégek által felvásárolt negyedek kiürülnek, szinte kihalnak, miközben a lakosság minden korábbinál jobban küzd a lakhatás megfizethetőségével. A dzsentrifikáció, a városi életterek átértékelődése, ahogy az elúlt években megismertük, csak tünet, a valódi probléma a financializáció, mely nem más társadalmi csoportok térhódításával, hanem kereskedelmi céllal szorítja ki az aktuális lakosságot. Leilani találkozóra hívja a világ nagyvárosainak vezetőit, hogy rámutasson: a lakások jelentősen különböznek más befektetési eszközöktől. Sikerülhet-e megállítani a lakáspiaci financializációt úgy, hogy más, pénzeszközöktől függő társadalmi rendszerek, például a nyugdíjbiztosítási rendszer ne sínyelje meg kritikusan a szükséges változásokat?

Budapest rövidek II. (Erő Zoltán építész, urbanista, Budapest főépítész)

A Budapest szkeccsek rövidebb-hosszabb kisfilmek. Van közöttük riportfilm, hagyományos film, animáció – a legjobb ebben az, hogy már a műfaj is meglepetés. Jó játék az is, ha dokumentumfilmnek tekintjük mindegyiket. A filmek Budapestet használják háttérként, és ami még fontosabb, inspiráló forrásként. Az egyik film felvetésére rímelve azt mondhatjuk, hogy sohasem tudjuk, hogy a város mikor lesz a filmekben statiszta és mikor főszereplő. Budapest főépítészeként nagyon örülök annak, hogy ez a Város ilyen inspiráló: fontos, hogy legyenek álmaink és legyen hozzá fantáziánk.

Jó élet (Hulesch Máté designkultúra-kutató, építészetkritikus, az Építészfórum szerkesztője)

Egy hatalmas ingatlanban együtt élni rengeteg hasonló gondolkodású emberrel sok fiatal álma lehet: egy összetartó közösség, ahol egymást segítve, egymást inspirálva élnek és dolgoznak a vállalkozó szellemű, lelkes ifjak. Vagy mégsem? A Good Life című dokumentumfilmben az együttélés ellenére is végtelenül elmagányosodott embereket látunk, akik hisznek abban, hogy önmaguk kizsákmányolásával – és egy kis meditációval – elérhető a jó élet. A film összesűrítve boncolgat egy olyan problémahalmazt – a lakhatás, a közösségek eltűnése, a kiégés, a munka és a magánélet szétválasztása, a prekariátus lét stb. –, amelynek egyes elemeivel bárki szembesülhet, aki nagyvárosban, így például Budapesten él.

(Forrás, fotók: KÉK)

Ez is érdekelhet: