Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Teljesen más most hallgatni az alig néhány napja kijött Blackstar lemezt, és más látni a szintén friss Lazarus-klipet.

Senki sem tudta, hogy Bowie rákos. 18 hónapja küzdött a betegséggel, alkotott, nem is akárhogy, a remek The Next Day után kiadott Blackstar egy ereje teljében lévő David Bowie-t sejtetett, de hogy mennyire nem volt igaz, az tulajdonképpen csak most lett világos. A jazzes Blackstar tele van a halálára való utalásokkal, és még belegondolni is rossz, hogy a legenda úgy készítette el, hogy tudta, nincs sok ideje hátra. Ennek fényében különösen nagy teljesítmény az album, hiszen játékosabb minden eddigi lemezénél, olyan, mint egy betörésre váró vadló.

Bowie producere és barátja, Tony Visconti is lenyilatkozta, hogy ez volt a 69 éves úriember búcsúajándéka, és úgy is tekintett az albumon szereplő hét dalra. A Blackstar önmagában is fantasztikus lenne, de Bowie az utolsó poént a lemez megjelenése utánra tartogatta: meghalt. És így kapott gellert az egész koncepció. Meghallgattad egyszer, tetszett, de most már másképp hallgatod. Nem tudod ugyanúgy betenni a lejátszódba. És nem tudod ugyanúgy megnézni a szintén pár napja kikerült Lazarus klipjét sem.

„Look up here, man, i’m in heaven” - kezdi mondandóját benne, és még azt is hozzáteszi, hogy olyan sebei vannak, amelyek nem láthatóak. Most már egyértelmű az egész. Bowie betegsége valóban láthatatlan volt, de az azért eléggé beszédes, hogy egy kórházi ágyon, bekötött szemmel lebeg és hánykolódik. Ha egy kicsit figyelmesebbek lettünk volna… de hát mi lett volna akkor? Nem akadályozhattuk volna meg a tragédiát, és nem is készülhettünk volna fel rá. David Bowie készült, pontosan tudta, hogyan kell lezárni a karrierjét, és kapott az ördögtől annyi időt, hogy a legnagyobb tisztességgel meg tudja tenni azt.

És teljesen biztos vagyok abban is, hogy volt ideje hátrahagyni néhány meglepetést, amelyek csak a következő hetekben/hónapokban kerülnek elő. És ez izgalmas. De ha tévednék, akkor ez van, Bowie teljesítménye így is emberfeletti, és rettenetesen hiányozni fog. A búcsúajándékot köszönjük, szeretjük, birtokba vettük, felfogni egyelőre nem tudjuk, de az biztos, hogy minden legendának ilyen befejezés dukálna. Nem a betegség, hanem egy karrier méltó lezárása. Köszi mindent, Bowie, és kénytelen vagyok egy nagyon jó Simon Pegg-idézettel zárni ezt az egészet: „ha szomorú vagy ma, csak gondolj arra, hogy a Föld négymilliárd éves, és neked valahogy sikerült pont abban az időben létezned, amikor David Bowie is”. Pont így.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.